Reggel nagyon korán felkeltem,
izgatott voltam két okból is. Az első, hogy Cortez vajon mond-e valamit a
bejelölésről. A másik a suliújság eredménye.
Virág a kapunkban várakozott.
Egyébként tényleg van egy hatalmas púp a homlokán. Apu vitt minket suliba, de
az út teljesen szótlanul telt.
– Sok sikert az újsághoz.
Hidd el, meglesz – bátorított apu, amikor kiszálltam a kocsiból.
– Köszi – mosolyodtam el
erőltetetten, mert szörnyen izgultam, a szüleim optimista hozzáállásából semmi nem
ragadt át rám.
A suli előtt néhány diák
ácsorgott, de Cortezék még nem voltak ott. Virággal az oldalamon bementünk a
portára, felmutattuk a belépőnket és továbbmentünk az aulába. A sulirádióból a The
Offspring egyik száma üvöltött, a péntek reggeli órákban így akarták
feldobni a hangulatot. A diákok ennek örültek, Máday már annyira nem.
– Kiss Gábor – bökött
vonalzójával egy fiú felé, aki a büfénél állt sorba. – Menj a stúdióba, és
kapcsoltasd ki ezt a lármát!
A fiú szó nélkül elrohant, Máday
pedig visszafordult a bejárat felé. Mikor észrevett, összehúzta a szemét, és
ezúttal tényleg nekem szólt.
– Rentai Renáta, az iskolaújság
szerkesztőségébe! Most!
Elkaptak! Végem! Máday tudja a
nevem. Virág együtt érzőn megszorította a kezem, aztán lehajtott fejjel
felkullogott a lépcsőn. Én pedig bementem a suliújság termébe.
Legnagyobb megkönnyebbülésemre
nemcsak engem hívattak be, hanem mindenkit, aki jelentkezett. Kinga az egyik
asztalnál ült, keresztbe tett lábain pihentette összekulcsolt kezét. Az
érkezésemre felnézett és grimaszolt egyet. Becsengetéskor még mindig
várakoztunk. Arnoldra, az örök későre.
– Igazolatlant kapunk francia
kultúrán – dühöngött Kinga percenként felpattanva a székéről.
– Nyugi, Máday igazolja – vágta
rá egy tizenkettedikes lány. Az ig. helyettest egyébként csak a háta mögött
hívtuk egyszerűen „Mádaynak”, ha jelen volt, mindenki csöpögött a tisztelettől.
Végre kinyílt az ajtó, és Arnold
lépett be, nyomában Mádayval.
– Neményi Arnold, második
hete tart az iskola, de szinte minden nap késel. Ezt később még megbeszéljük,
most azonban, hogy mindenki siethessen órára, lássuk a négy új iskolaújság-szerkesztőt.
Visszafojtott lélegzettel vártam,
igyekeztem normálisnak tűnni, de majd szétvetett az izgalom. A felgyülemlett
adrenalintól a fülemben dobogott a vér, és ahogy körbenéztem, ezzel nem voltam
egyedül. Mindenki türelmetlenül kapkodta a tekintetét.
– A négy megüresedett helyet
tehát betöltheti Neményi Arnold – mondta ki az első nevet. – Gratulálok,
Arnold, lenyűgöző elemzést írtál.
– Tudom – bólogatott Arnold
cseppet sem meglepetten.
– Másodikként Rentai Renáta –
fordult felém Máday, én meg kis híján összeestem. – Intelligens, értelmes,
választékos írást adtál le. Gratulálok.
– Köszönöm – habogtam, és
észre se vettem, hogy az ökölbe szorított kezem teljesen kifehéredett.
– Harmadikként Kovács
Krisztián – fordult Máday az egyik a-s fiúhoz. Kinga csodálkozva nézte a jelenetet,
látszólag már nem izgult, hanem egyszerűen ledöbbent.
– A negyedik fő ma reggelig
kérdéses volt, de mivel döntenünk kellett, nem is húzom tovább. Szatmáry Kinga.
A többi, be nem jutott diák
motyogva megköszönte, és sietve elhúzott.
– Mindenkinek gratulálok,
jövő hét szerdán, a hatodik óra után itt találkozunk. Most pedig órára,
azonnal! – csapta össze a tenyerét Máday. Kinga feltápászkodott az asztaltól,
és mielőtt kiment, megállt az ig. helyettes előtt.
– Mit kell azon érteni, hogy
az én bekerülésem még ma reggel is kérdéses volt?
– Azt, hogy a bekerülésed még
ma reggel is kérdéses volt – felelte Arnold Máday helyett.
– Ez azt jelenti, hogy az én
cikkem gyengébb volt a másik háromnál? – kérdezte Kinga hitetlenkedve. Máday
töprengett pár pillanatig.
– Nem, egyszerűen ők hárman
jobbat írtak. Na, mars órára. –csapta össze a kezét újra Máday.
Azt hiszem, Kinga kapott egy
kisebb sokkot az elhangzott mondattól. Jobb. Jobb, mint ő. Jobb, mint az övé.
Valósággal betorzult az arca. A lépcsőn felfelé lépkedve még mindig a fejét
rázta.
– Csak az lehet, hogy
összekeverte a neveket, és Renáta került be utolsóként.
Arnolddal óvatos mosollyal
összenéztünk, és hang nélkül is egyetértettünk abban, hogy ezt nem kell
kommentálni. Kinga minden egyes mondatával magát égeti, ehhez már nem lehet
sokat hozzátenni.
A francia kultúra óra már javában
zajlott, amikor bementünk. Monsieur Durand letette a könyvet a tanári asztalra,
és kérdőn nézett ránk.
– Na hogy ment? Ki ír rólam
cikket az októberi számhoz? –kiabálta Zsolti.
– Az állatmagazin
különkiadása. Maximum – vágta rá Kinga.
– Ez vicces volt, mióta
tartogatod? – nevetett gúnyosan Zsolti.
– Nem tartogatom. Ha rád
nézek, egyszerűen megjön a humorom.
Monsieur Durand közbeszólt, hogy
ha már ilyen durván félbeszakítottuk az óráját, legalább mondjuk meg, hogy ki
jutott be.
– Mindhárman – közölte Kinga
felszegett állal.
– Húúúú – ez volt az
általános reakció, kábé mindenkitől. Durand tanár úr gratulált, és megkérdezte,
ki milyen értékeléssel. Kinga agresszíven meghúzta a copfját, és azt mondta (ez
nagyon vicces), hogy nem az eredmény számít, hanem a tény, hogy bekerültünk.
Óvatos mosollyal az arcomon
leültem a helyemre.
– Pszt – sziszegte Virág.
Odafordultam, és láttam, hogy fülig ér a szája.
– Grat – mondta, aztán Kinga
felé biccentett. – Lealáztad?
– Aha – vigyorogtam most már
tiszta szívből, őszintén. Kinyitottam a füzetem, és jegyzetelni kezdtem
Monsieur Durand diktálását, miközben valami belebökött a vállamba.
– Hm? – fordultam hátra
döbbenten. Cortez visszahúzta a kezét a tollával együtt. Abban a pillanatban
összerándult a gyomrom.
– Tegnap este kerestelek
msn-en – suttogta, mire csillogó szemmel elmosolyodtam.
– Tényleg?
– Megvan a házid föcire a
kőzetlemezekből?
– Persze – bólintottam kicsit
csalódottan. Oké, tehát csak azért jelölt be, hogy lenyúlja a földrajzházim. Nem
baj, akkor is bejelölt!
– Monsieur Ántái-Kélémén – szólította
fel Monsieur Durand, amikor észrevette, hogy beszélgetünk.
Cortez hátradőlt a székén, és a
tanárra nézett, aki választ várt a kérdésére. Őszintén, én a kérdést sem
hallottam, mivel teljesen elvarázsolt a tény, hogy Cortez megbökött. Őt viszont
nem lepte meg, franciául válaszolt, folyamatos beszéddel és olyan kiejtéssel,
amire még az előttem ülő Jacques is felkapta a fejét. A tanár lenyűgözve
bólintott, és rögtönzött ötletére adott is egy ötöst. Cortez megvonta a vállát,
és visszahajolt hozzám. – Lemásolhatom?
Miközben Monsieur Durand a táblára
írt, hátranyújtottam a füzetem. Persze hogy odaadtam. Még szép.
Ofőórán Haller tanár úr nem
győzött lelkesedni. Mindenki megtalálta a saját érdeklődési körének megfelelő
szakkört, sőt a legtöbben többre is feliratkoztak. Ezenkívül felállította az „osztály
három büszkeségét” is. Arnoldot, Kingát és engem. A suliújság legújabb tagjait.
Az ofő, miután szép, de elég kellemetlen, ömlengős beszédet mondott, megtörölgette
a szemüvegét. Tökre meghatódott. Egyébként minden tanár gratulált, a folyosón
több diák is. Jó nagy felhajtást csinálnak belőle.
Az ebédszünetben felhívtam anyut,
és elújságoltam a nagy hírt. Ezért suli után apuval együtt a kapu előtt várt,
és elmentünk moziba. J
Bekerültem a suliújságba: 5/5 – hurrá!
Föciből ötöst kaptam: 5/5.
Cortez hozzám szólt: 5/5.
Esti mozi nachossal és salsa
szósszal: 5/5.
A film: 5/1 – animációs mese egy
rakás gyerekkel. L
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése