Szalagavató. Huh. Na, szóval.
Délután fél hatra mentünk a suliba, a műsor hatkor kezdődött. Egész délután a
Szent Johannás ünneplővel barátkoztam, de akkor is vastagnak látom a vádlim.
Anyu szerint ez szörnyen aggasztó, mert a vádlim normál méretű, úgyhogy
többször is rákérdezett, étkezés után nincs-e hányingerem, meg ilyesmi. Jaj!
Nem győztem magyarázkodni, hogy nem vagyok anorexiás, sem bulimiás, sem
semmilyen „iás”, egyszerűen csak úgy látom, hogy a rakott szoknyában vastagnak
tűnik a vádlim. De mindegy, inkább nem mondom többet, mielőtt anyu komolyan
bepánikolna.
A Szent Johannába egymás után
érkeztek a diákok, és a tizenkettedikesek hozzátartozói, szóval mi is beálltunk
a sorba, és benyomultunk az aulába. Máday még ma sem lazított, a Jeanne d’Arc-szobor
mellett állt, és eligazította a szülőket, na meg felügyelte a diákok megfelelő
ruházatát.
A tesiterembe lépve teljesen
ledöbbentünk. A lelátók korlátjait és a lépcsőket mind feldíszítették, csakúgy,
mint a terem bal oldalán felállított színpadot, ahová a fények irányultak.
Kicsit giccsesnek tűnt, de összességében nagyon illett egy szalagavatóhoz.
Hamar megtaláltuk az osztályunkat (lentről a harmadik sorban), úgyhogy
felültünk a lelátóra.
Pontosan hat órakor a lelátók
fényei eltompultak, szinte teljesen elsötétedtek, és minden fény a színpadra
irányult, ahol Monsieur Borrel igazgató úr köszöntötte a családtagokat, az
osztályfőnököket, a diákokat és nem utolsósorban a végzős, szalagavatósokat.
Ekkor egy másik lámpa a terem dupla szárnyú ajtajára irányult, és bevonultak a
tizenkettedikesek. Összesen huszonnégyen, az a-s, és b-s osztály.
A szalagtűzés procedúrája a
villogó vakuk kereszttüzében fél órán keresztül zajlott, a diákok sorban
felmentek a színpadra, ahol az ofőjük feltűzte a szalagot, aztán mindannyian
kivonultak a teremből. Amíg a keringőkre öltöztek át, az énekkar szórakoztatott
minket: a színpadra felállva a Kóristák című francia film főcímdalát
énekelték. Na, ez őrülten szép volt, ráadásul Jacques (aki, ugye, énekkaros)
részt vett benne, úgyhogy a végén jól megtapsoltuk. Mikor befejezték, csendben
levonultak, és a fények újra a dupla szárnyú bejáratra irányultak. Kezdődött a
keringő. Bár Arnold unottan felnyögött, mi, Virággal az egész bevonulás alatt
susogtunk. Most komolyan, melyik lány nem kezd ábrándozni, ha álomszép fehér
ruhákat lát? Na ugye. Mivel a Szent Johannában szinte minden osztályban több a
fiú, mint a lány, a keringőkhöz alsóbb éveseket kértek fel, jó néhány tizedikes
és tizenegyedikes lányt felismertünk a táncolók között.
– Hé, Zsolti, ott a barátnőd
– mutatott le Dave Tarr Zsófira, aki egy tizedikes fiút rángatott.
– Vicces vagy – zsörtölődött
Zsolti, mi pedig halkan nevettünk. A keringősök beálltak, a fények csak a
táncosokra irányultak, majd elkezdődött a zene.
– Mi ez a szám? – súgta
Virág.
– Pachelbel Canonja. – felelte Arnold suttogva.
Virág vállat vont, mert a név nem mondott neki semmit.
Az egész táncműsor álomszép volt,
a zene, a keringő, a ruhák. Totál ábrándozva néztem, de azt hiszem, velem
együtt minden lelátón ülő lány.
– Vajon három év múlva mi
kivel fogunk táncolni? – kérdeztem suttogva Virágot, aki a félhomályban
mosolyogva felém fordult.
– Természetesen te A. K.
Á-val én pedig P. W.–vel – tátogta szinte némán.
(A. K. Á=Antai-Kelemen Ádám,
Cortezt így nevezzük a biztonság kedvéért, ha a közelünkben van. P. W.=Pete
Wentz. Na, azt nem tudom, az ő nevét miért rövidítjük, ő ritkán van a közelünkben,
de mindegy, megszokás.J)
– Gondolod? – nevettem el
magam.
– Ez biztos – bólintott.
A keringő után következett a
tanárok tánca (francia sanzonzenére táncoltak, vicces volt, Gondoson betegre
nevettük magunkat), aztán jöttek az osztálytáncok. A 12/a-sok görög táncot
adtak elő, a Zorba zenéjére, ami a végére már kissé unalmassá vált. Nem
is kaptak akkora tapsot, mint a 12/b-sek. A Hair musical leghíresebb
jelenetét adták elő, asztalon táncolással, meg minden, és bár a filmet még nem
láttam, ezt a részt persze ismerem. (Ki nem?)
Ezután az énekkar ismét előadott
egy dalt a Kóristákból, és már csak a zárókeringő következett, amikor a
szülők táncolhatnak a végzős diákokkal.
Kilencre értem haza, gyorsan
beszámoltam anyuéknak az egész szalagavatóról, hogy milyen klassz volt, meg
ilyesmi, aztán feljöttem a szobámba, hogy ábrándozhassak kicsit a saját
szalagavató bálunkról.
Szalagavató: 5/5 – bárcsak már
holnap lenne a miénk! J
Cortez: 5/5* – bár egy szót sem
váltottunk, azért a megjelenése (a Szent Johannás öltönyben) miatt jár a
csillagos ötös. J
Anne Shirley. 5/? – próbáltam
olvasni, de most egyáltalán nem köt le.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése