Félig klassz nap, félig nem.
Igazából életem legfurább beszélgetését folytattam, de ez délután történt,
addig a suliban minden okés volt, tulajdonképpen semmi különös. Dave elhozta
nekem A szökés DVD-t, Arnolddal teszteltük egymást, különböző általános
kérdéseket tettünk fel egymásnak, meg ilyesmi. Ofőórán Haller felhívta a
figyelmünket arra, hogy a jövő heti versenyhéten mindenki legyen tekintettel a
nevezőkre, és a nem résztvevő diákok segítsék és drukkoljanak az
osztálytársaiknak. Az utolsó óra után Virággal a szekrényünkbe pakoltunk.
– Akkor eljössz hozzám kori
előtt? – kérdeztem, mire Virág értetlenül meredt rám.
– Miért?
– Hogy együtt jöjjünk vissza
– bólintottam. Virág még mindig elég bután nézett, úgyhogy sejtettem, hogy
valami gáz van.
– Én ma nem tudok menni korizni.
Nem mondtam?
– Nem! – vágtam rá
csodálkozva.
– Akkor csak akartam. Na
mindegy, az van, hogy ma délután a matek miatt Gábor jön korrepetálni – rázta
meg a fejét szomorúan. – De jövő héten mehetünk.
– De nekem ma kell mennem.
Korponay csak így tud jobb jegyet adni – feleltem a szám szélét rágva.
Virág totál együtt érzett, de nem
mondhatta le a korrepetálást, és nem is vártam volna. Én a tesi ötösért
korizgatok, ő viszont a matek kettesért magol. Azért nem ugyanaz a kettő.
Délután igen rosszkedvűen mentem vissza
a suli elé, ahol a korisok gyülekeztek. Miután megérkeztem, Korponay közölte,
hogy mind megvagyunk, úgyhogy indulhatunk. Komolyan, az egész úton úgy éreztem
magam, mint valami kívülálló, közben a hátizsákom húzta a vállam (nehéz a
korim), és a réteges öltözködés miatt melegem volt. Sajna, Virág nélkül totál
bénán néztem ki, egyedül, mindenkitől külön utaztam. Akiket ismertem, azokhoz
sem csapódhattam, mert Kinga az a-s lányokkal Cortezékhez társult, és nem
akartam Edina közelébe kerülni. Akit viszont újabban nem lehet leszedni
Cortezről, úgy viselkedik, mintha az árnyéka lenne. Nagyszerű. Egy évnek
éreztem, mire a műjégpályához értünk, annyira hosszú volt az út így, egyedül. L
A pálya szélén megállva igazgattam
a sálam, és betakartam vele a szám, miközben lélekben felkészültem a szánalmas,
elkülönített órámra, ami a jégpálya bójákkal leválasztott részén várt rám.
Hunyorogva néztem vissza a többiek felé, akik kis csoportot alkotva
beszélgettek. Cortezre éppen Edina röhögött rá.
– Felkészültél? – állt meg
előttem Korponay, visszazökkentve a bambulásból.
– Igen – bólintottam.
Egy órán keresztül koriztunk,
mármint én megmutattam, hogy mit tudok, meg körbe-körbe korcsolyáztam, Korponay
pedig utasítgatott. Nincs mese, az ötösért meg kell dolgozni.
– Rendben, tartsunk egy kis
szünetet, aztán még egy félóra, és megvan az az ötös. Nyugodtan menj a büfébe
vagy melegedj fel kicsit. Tíz perc múlva találkozunk.
Kifáradva néztem a tesitanár után,
aki otthagyott a szeparált részlegen. Egyedül nem volt kedvem a büfébe menni,
főleg azért, mert nem szívesen találkoztam volna senkivel, úgyhogy kikoriztam a
pálya szélére, magam alá húztam a pulcsim, és leültem.
Lehajtott fejjel a kesztyűmet
tanulmányoztam, ami, mondjuk, nem túl érdekes, de akkor pont lefoglalt, amikor
egy fehér korit láttam megállni előttem. Felnéztem. És nem örültem. Kinga volt.
– Renáta, ennyi bénázás után
remélem, megvan az ötösöd!
– Úgy tűnik – bólintottam, és
ismét lehajtottam a fejem.
– Mi van? Mi a bajod? – kérdezte,
hát, hogy is mondjam, nem túl kedvesen. Inkább olyan türelmetlennek és
idegesnek hatott, mintsem komolyan érdeklődőnek.
– Semmi – vontam meg a
vállam.
– Ugyan már! Rád van írva.
Szóval, ha Virág hatására nem lettél te is emós, akkor valami konkrét bajod
van.
– Igen, lehetséges.
– Mi az? – kérdezte. Na, erre
felnéztem.
– Komolyan azt hiszed, hogy
annak mondom el, aki „okos, de népszerűtlennek” titulált? – kérdeztem vissza
őszinte csodálkozással az arcomon. Kinga húzott egyet a copfján, és
megigazította a fülvédőjét, mielőtt válaszolt.
– Ezt jó szándékból mondtam.
Hogy felismerd a gyengeséged. Csak nem sértettelek meg? Ha fáj valami, az csak
az igazság lehet, kétlem, hogy valótlant állítottam volna.
– Te ismersz olyan
kifejezést, hogy jó szándék? – néztem rá felvont szemöldökkel, elkapva a mondat
első felét. Kinga csípőre tette a kezét.
– Nézd, Renáta. Felőlem
tovább gyakorolhatod a cinizmust, bár ezzel nem sokra mész. Főleg nem velem
szemben, ugyanis lepereg – vonta meg a vállát. – Viszont közlöm, hogy amíg
búskomoran ábrándozol, és azon töprengsz, hogy mennyire fáj az igazság, és hogy
vajon miért nem történik meg semmi, amit szeretnél, addig más nem tétovázik…
Remélem, ezzel tisztában vagy – közölte.
– Miről beszélsz?
– Csak arról, hogy Cortez már
most őrülten népszerű, Dina feltett szándéka, hogy közelebb kerüljön hozzá,
gondolom, ez elég egyértelmű, a viselkedése ugyan közönséges, de határozott. És
ha ez még nem lenne elég, Cortez a tizenhatot tölti, emiatt jó pár tizedikes
lánynak is tetszik, arról nem beszélve, hogy jövőre jön két kilencedikes
osztály, új lányokkal, akik, bár nem tudom, miért, biztosan rajta lógnak majd.
Kinga monológja annyira
ledöbbentett, hogy meg sem tudtam szólalni. Csak hebegtem. Komolyan.
– Hogy honnan tudom? – segített
ki, kissé undok vigyorra húzva a száját. – Kábé azóta tudom, hogy beleestél
Cortezbe, amióta te. Ébresztő! Én vagyok az, tudod, Kinga, felháborítóan magas
intelligenciahányadossal – mutatta be magát.
– Más is tudja? – kérdeztem,
amikor végre meg tudtam szólalni.
– Nem hiszem, nem igazán
foglalkoznak veled – vonta meg a vállát, mire sóhajtva megráztam a fejem.
Mindketten csendben voltunk, én újra a kesztyűmet birizgáltam, Kinga meg egy
helyben csúszkált a korijával, mély karcokat vágva a jégbe. Végül sóhajtva
ellökte magát, és leült mellém.
– Na jó, ha már ilyen
végtelenül szerencsétlen vagy, csak merő kíváncsiságból érdekelne, hogy milyen
lépéseket tettél az ügyben. Hogyan szeretnél közelebb kerülni hozzá?
– Karácsonyra kaptam egy
gördeszkát – feleltem. Kimondva ez őrülten szánalmasan hangzott. Kinga azonnal
felnevetett.
– Gratulálok. Amíg te
nevetségessé téve magad megpróbálsz rajta maradni egy gördeszkán, addigra
Cortez körülbelül a hatodik barátnőjén lesz túl. Renáta, ez szánalmas!
– Akkor mit kéne tennem?
Eddig is csak a korrepetálás kötött össze minket, azóta meg árnyékként követik
más lányok! – keltem ki magamból felháborodottan.
– Hát ez az! Nem igaz, hogy
nem hoz lázba a versenyhelyzet! Állj a sarkadra, és mondd azt, „ha Cortezt
millió lány veszi körül, akkor is én leszek az az egy, aki mindet félre tudja
lökni”!
– Én ilyet nem tudok mondani.
Nem vagyok te – tártam szét a karom értetlenül.
– Ez elég nagy baj!
– Oké, te hogy csinálod? Hogy
van az, hogy ahol megjelensz, ott csend lesz és figyelnek rád?
– Ez egyszerű pszichológia.
Vagy megfélemlítés. Kinek hogy tetszik. Renáta, ez olyan nevetséges! Nem hiszem
el, hogy megsértődtél azon, amit mondtam…
– Népszerűtlennek neveztél – vágtam
közbe.
– És még okosnak gondoltalak
– motyogta az ég felé nézve. –Nem vetted észre, hogy azt mondtam, okos, de
népszerűtlen? Ez az, amin lehet és kell is változtatni. Vegyük például Edinát.
Ő buta, de népszerű. Ő ezen nem tud változtatni, okosabb sosem lesz. Te még
lehetsz népszerűbb. Csak az a baj veled, hogy nem vagy nyitott.
– Hogy érted?
– Állandóan ugyanazokkal
vagy. Ugyanott. Minden szünetben Arnolddal és Virággal állsz az udvaron, és
fájdalmas arccal meredsz Cortezék felé.
– Arnold és Virág a barátaim.
Azokkal vagyok, akikkel szeretek lenni – szóltam közbe, mert Kingának sok
mindent eltűrök, de azt nem, hogy őket bántsa.
– Jó, én ezt értem. De addig,
amíg ti egy társaságot alkottok, senki nem fog közeledni hozzád. Sosem vagy
egyedül. Most őszintén, láttad már, hogy szünetekben ugyanazokkal mutatkozom?
Nem! – bólintott.
– Az a-s lányok mindig veled
vannak – mondtam, mire Kinga legyintett.
– Ők csak a gardedámjaim – közölte,
mire döbbenten néztem rá. – Társalkodónők – tette hozzá.
– Tudom, mit jelent a
gardedám – szóltam. – Csak azon lepődtem meg, hogy így minősíted őket.
– Mégis, mit csináljak velük?
A nyomomban vannak, én pedig hagyom. Különösebben nem zavarnak, egyik ostobább,
mint a másik. Mindegy, ez nem számít. A lényeg, hogy szinte minden lehetőséged
megvan arra, hogy más diákkal is kapcsolatot teremts. De képtelen vagy rá. Ott
van az olvasókör. Csakhogy állandóan ott van veled Arnold. Ott a suliújság. De
oda is Arnolddal érkezel, vele távozol. Ha népszerű akarsz lenni, akkor ismerj
meg jobban másokat, és ne érd be annyival, hogy ismerősnek jelöltek a
közösségin.
– Oké – vontam meg a vállam.
– És a Cortez-dolog?
– Hát. Nehéz ügy. Tizenhat
éves, spanyol becenévvel, más kontinensen élő diplomata szülőkkel,
gördeszkával, haverokkal… Már most tekintélye van, ami kilencedikben nagy szó.
Érd el, hogy komolyan észrevegyen.
– Hogy? Te mit tennél?
– Nem vagyunk egyformák. Én
valószínűleg kikényszeríteném az érdeklődését, vagy így, vagy úgy.
– Ezt passzolom – mosolyodtam
el.
– Gondoltam. Jön Korponay – állt
fel, és letörölte a nadrágját.
– Figyelj – néztem fel rá. – Szerinted
Edina…
– Nem tudom, eléggé nyomul – válaszolt
közbevágva.
– Igen, azt látom – ráztam
meg a fejem csalódottan.
– Fogd fel úgy, mint egy
versenyt! Renáta, azért te is tudsz nyerni, ha nagyon akarsz – közölte, és azt
hiszem, ez tőle nagy elismerés.
– Kinga – néztem fel rá
kicsit elérzékenyülve. – Köszi. Ez most tényleg nagyon jólesett.
– Jaj, ne! Ne érzelmeskedj,
hanem szedd össze magad! Másképp nem megy – vonta meg a vállát, és ismét húzott
egyet a szoros copfján.
– Kérdezhetek valamit?
– Igen?
– Neked nem fájnak a
hajhagymáid? Rémesen szoros a copfod.
– De fáj – bólintott. – Csak
tűröm, mert jól áll – mondta, majd lendületesen megfordult, és visszatért a
korcsolyázókhoz.
– Renáta, azonnal állj fel,
megfázol! – szólt aggódva Korponay, mire felpattantam.
Komolyan, azt hiszem, életem
legfurább beszélgetése volt, nem tudom, hogy Kinga szánalomból öntött belém
lelket vagy csak mert zavarta az esetlenségem, de ami azt illeti, valamit
segített. Ugyanis a hazafelé vezető úton pofátlanul odaálltam a társaságukhoz,
közvetlenül Cortez és Dave közé, és… Na jó, csak ennyi volt, nem beszélgetett
velem senki, viszont ott álltam! Akkor is!
Megfagyott végtagokkal, piros
arccal, náthásan és fáradtan értem haza.
– Megvan a tesi ötös – szóltam
anyuéknak kimerülten, akik döbbenten néztek rám. – Azt hiszem, egy óráig fogok
a forró zuhany alatt állni. Jó éjt – intettem, és felbaktattam a szobámba.
Kinga: 5/5* – őszintén beszélt
hozzám, és mindent összevetve azt hiszem, jót akart, akkor is, ha hazafelé
ugyanolyan undok dög volt, mint eddig. Csak néha viselkedik emberként, de akkor
nagyon.
Virág: 5/5 – több mint két órát
beszéltünk msn-en, totál ledöbbent a kingás sztorin. Azt hiszem, ezt még
többször megvitatjuk.
Cortez: 5/5* – bár nem
beszéltünk, a csillagos ötös jár neki. Már csak azért is, ahogy kinézett a
koripályán. J
Tesi: 5/5 – Megvan az ötös.
Minden tárgyból, kivéve a rajzot. Pff. L
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése