December 1., hétfő

Virág elég bután nézett, amikor bevallottam, hogy a Beatles-filmek tetszettek. Pedig azt hozzá sem tettem, hogy szombaton még egyszer megnéztem a Help.'-et, és vasárnap végig Beatles-dalokat hallgattam a YouTube-on.

– Olyan, mint a Rocktábor? – kérdezte sokadszorra, miközben a suli lépcsőjén gyalogoltunk fel.

– Nem.

– Akkor milyen?

– Hát olyan. Nem is tudom. Beatles-es.

A beszélgetésünk itt félbeszakadt, ugyanis az aulában Mariah Carey karácsonyi dala fogadta az érkezőket. Virág totál ledöbbenve nézett, még a haját is kifésülte a szeméből.

– Ez meg mi? – hőkölt hátra.

– Ez? – kérdeztem vissza mosolyogva. – Az idei év első karácsonyi dala. De ne aggódj. Ennél csak rosszabb lesz.

És persze igazam volt. A Szent Johannában tombol a karácsonyi hangulat, nemcsak a sulirádióból üvölt minden szünetben valami tipikus karácsonyi szám, hanem például a büfében is karácsonyfás szalvéta jár minden sütihez és szendvicshez, ráadásul a tipikus fehér műanyag poharak helyett hóemberesben adják a forrócsokit és a teát. J Ez egyébként tök jópofa dolog, a diákok többségének jókedve van tőle, meg olyan hangulatos az egész. Persze van, akinek nem tetszik. Arnold késve érkezett duplaangolra, beszélt pár szót Mr. O’Realyvel, amiből semmit nem értettünk, aztán levágta magát mellém.

– A tizenkettedikesek fenyőágakat aggatnak a bejárati ajtóra – közölte, miközben elővette a könyvét, és fellapozta. (Nem az angolt, hanem Anne Rice-tól az Interjú a Vámpírralt.)

– Aha, karácsonyi díszítés hét van – bólintottam.

– Óriási – nézett unottan a plafon felé. – Megnézted a filmeket?

– Többször is.

– Komolyan?

– Aha.

– Ezek szerint tetszettek.

– Nagyon. És a zenék hihetetlenül jók.

– Miss Rentai! – szólított fel Mr. O’Realy, és felvont szemöldökkel, kissé feltápászkodva a tanári asztaltól nézett rám.

Mivel Arnold sem hallotta a kérdést (merthogy velem beszélt), kérdőn néztem Virágra. Ő éppen egy jegyzetfüzetbe rajzolgatott manga figurákat, szóval nem tudott segíteni. A tanár ismét felszólított, én pedig totál bénán néztem magam elé.

– Khm – kezdtem, hátha így tudom húzni az időt. Aztán nagyon halkan meghallottam a választ magam mögül. Hangosan megismételtem, szerintem fájdalmasan rémes kiejtéssel, de Mr. O’Realy biccentett, és a következő kérdést a vadul jelentkező Kingának tette fel.

Féloldalasan hátrafordultam.

– Köszi – suttogtam Corteznek, aki csak bólintott, aztán tovább nyomkodta a telefonját.

Visszafojtott mosollyal fordultam vissza, Virág pedig hasonló vigyorral nézett fel a rajzából. Ez olyan lányos „összemosolygás”, Arnold hiába nézett minket, ő ezt úgysem érti.

Kicsengetéskor a stúdiósok folytatták a karácsonyi dalok játszását, mi pedig forrócsokival mentünk az udvarra.

– Tom Cruise-ról olvasol könyvet? – csodálkozott Virág, amikor meglátta Arnold kezében az Interjú a vámpírralt.

– Nem.

– De ő van a borítón! – vitatkozott Virág.

– Mert játszott a filmben.

– Milyen filmben? – pislogott Virág, Arnold pedig segítségkérően fordult hozzám.

Végül is szünet végére sikerült elmagyaráznom Virágnak, hogy a könyvből készült egy film, amiben játszott Tom Cruise, ezért ennek a kiadásnak a borítójára ő került.

Az utolsó óra után a suliboxomba pakoltam, amikor valaki szólított. Megperdültem a tengelyem körül, és azzal a lendülettel be is vágtam a szekrényajtót, nehogy Cortez meglássa a beleragasztott képeket.

– Reni a korrepetálással kapcsolatban…

– Lemondod? – szóltam közbe rémülten.

– Nem, csak van ez a Fösvény-beadandó.

– Igen?

– Kéne segítség.

– Persze, szívesen – bólogattam elvörösödve. Megbeszéltük, hogy megpróbálja megírni egyedül, és akkor holnap foci után átjön, és leellenőrzöm. Sajna rohannom kellett olvasókörre, úgyhogy körülbelül ennyit beszéltünk, de azért ez is klassz! Elvégre a héten kétszer is korrepetálom. J

Feldobódva értem haza, eleve jókedvem volt a suli karácsonyi hangulatától meg Cortez pótkorrepetálásától meg a matek ötösömtől (órai munkára kaptam), aztán jól lelombozódtam, mert otthon anyuékat pakolás közben találtam.

– Megyünk valahová? – kérdeztem a félig bepakolt bőröndre meredve.

– Csak apád. Elfelejtetted? – nézett anyu kérdőn.

Jaj. Na igen. Rémlik, hogy említettek valami üzleti utat, de teljesen kiment a fejemből, úgyhogy jól ledöbbentem.

Segítettem pakolni, ami végül is annyit jelent, hogy apuval tébláboltunk anyu körül, aki ténylegesen pakolt, és közben elmeséltem a Szent Johannás karácsonyi díszítő hetet.

– Reni, én is pont erre gondoltam! – szólt közbe anyu. – Úgyis ketten leszünk, egy egész hetünk van feldíszíteni a házat, zenét hallgatunk, díszítünk, készülődünk…

Anya lelkesen tervezte a „csak lányok” hetünket, apu pedig őszinte sajnálattal nézett rám. Ez nem ér, majdnem minden évben kimarad belőle! Én meg hallgathatom a Last Christmast a nyakamba aggatott füzérekkel. Óriási.

Karácsonyi díszítő hét: 5/5 – hangulatos és jópofa elfoglaltság.

Apu elmegy egy hétre: 5/1 – marad anyu, én és George Michael.

Olvasókör: 5/5 – Hemingway műveiről beszéltünk.

Decemberi suliújság: 5/5 – nagyon klassz lett, egy csomóan gratuláltak az ajánlóimhoz. J

Cortez: 5/5 – őrülten menő a belebújós snowboard dzsekije.