Október 13., hétfő'

Rémesen zsúfolt és hosszú nap. Először is, anyu reggel hagyott üzenetet a hűtőn, hogy ötre megy a fogadóórára. Apu kitett minket a sulinál (jó volt újra Virággal érkezni reggel), a lépcsőn a szokásos négyes ücsörgött.

– Sziasztok! – köszöntünk egyszerre.

– Pete Wentz, meggyógyultál? – röhögött Ricsi, amikor meglátta a mellettem ácsorgó Virágot, aki nem reagált, a szemébe fésült haja alapján rossz napja volt.

– Gratulálok a versenyhez! – néztem Cortezre, aki a deszkáját tologatta.

– Kösz – bólintott, bár nem tűnt lelkesnek. Talán a helyezéssel nem volt megelégedve.

– Reni, tudod, hogy mennyire kedvellek – lépett mellém Dave, és idiótán vigyorgott.

Nem is válaszoltam, csak kirángattam a táskámból a matekfüzetem. – Tessék.

– Örök hála – vette el.

– Reni, én is eléggé bírlak – vakargatta a homlokát Ricsi.

– Kémia? – turkáltam tovább a táskámban.

– És még gondolatolvasó is – bólogatott Ricsi Zsoltinak. Odaadtam a négy fiúnak az összes házim, amit lehetett, aztán Virággal együtt bementünk a suliba. Máday vonalzóval a kezében állt, és az érkezőkkel ordibált, miközben mi átvágtunk az aulán.

– Várj, ez mi? – rángatott Virág a faliújsághoz, ami a lépcső melletti falon van elhelyezve. „Rajzhét a Szent Johannában, október 13-17, bővebb információ Vladár Ervin tanár úrnál” – olvasta le, elsöpörve a haját a homlokából.

– Óriási. Remélem, az üres álomrajzom nem teszik ki – motyogtam, Virág pedig jót nevetett, aztán eszébe jutott, hogy ma rossz napja van, és elkomorodott.

A duplaangol előtt a szekrényünkhöz mentünk, ahol összefutottunk Kingával. A négy a-s lány körülötte téblábolt.

– Mutasd még egyszer, ez őrült menő! – ujjongott Edina. Kinga tettetett unalommal az arcán kihúzta a pulóvere nyakán át a díját, és felmutatta. Az a-s lányok megtapsolták, meg sikongattak, meg ujjongtak. A csengetésig ezzel foglalkoztak, aztán pillanatok alatt eltűntek a teremben. Kinga bevágta a szekrényajtaját.

– Ez jellemző – közölte felénk fordulva.

– Mi? – kérdeztem.

– Természetesen megszívták, amiért nem az én versenyemre jöttek, most pedig bármit megtennének, hogy újra jóban legyünk – vigyorgott.

– Miért szívták meg? – kérdezte Virág.

– Mert a gördeszkásversenyre késve érkeztek, addigra annyian voltak, hogy semmit nem láttak belőle, ráadásul üdítőt vettek, amikor Cortez következett, úgyhogy azt sem látták. Ilyen az élet – rántotta meg a vállát önelégülten.

– És kibékülsz velük? – kérdeztem.

– Hagyom, hogy körülöttem ugráljanak, ahogyan eddig is – felelte diplomatikusan.

Mosolyogva megráztam a fejem, és gyorsan kiszedtem az angolcuccom. Már így is késésben voltunk, úgyhogy lerohantunk a nyelvi előadóba.

Mr. O’Realy szerencsére még nem volt a teremben, vagyis szinte egyszerre érkeztünk. A naplóba írva a hiányzókat kérdezte, mire többen előrekiabálták, hogy Zsidák Gábor.

– Itt vagyok! – szólt egy halovány hang az első padból.

– Ó, tényleg. Észre se vettelek – közölte Kinga, majd visszafordult a füzete fölé.

Szegény Gábor. Tényleg senkinek nem tűnt fel, hogy megérkezett. De legalább hallottuk beszélni.

Kémián Gondos köszönés nélkül lecsapta a naplót, és közölte, órai munkára ad jegyet, párban kell dolgoznunk. Ennek a legtöbben nem örültek, Cortez és Virág szó szerint lesápadt az első padban, egyedül Ricsi dőlt hátra magabiztosan a székén. Na ja, rám hagyatkozott. Atomszerkezeti modellt kellett összeraknunk pálcákból, úgyhogy miután Gondos kiosztotta a nejlontasakban lévő, szétszedett pálcákat, kezdődhetett a munka.

A feladatot mindenki máshogy fogta fel, Arnold körülbelül tíz perc alatt készen lett, Zsolti legnagyobb örömére, úgyhogy ők ketten elfoglalták magukat. Kinga Gáborral veszekedett, folyamatosan azt ismételgette, hogy ne nyúljon hozzá, mert csak elrontja. A többiek viszonylag csendben szenvedtek a pálcák összedugásával, nem igazán alakult az atomszerkezeti modell, Andris és Jacques úgy rakta össze, hogy maradt négy felesleges pálcájuk, Virág és Cortez pedig addig zavarták egymást, amíg leesett a földre a modelljük, és a pálcikák szanaszét repkedtek. Ricsi a fejét a padra hajtva figyelte, ahogyan megbirkózom a feladattal, a könyv ábrája alapján tizenöt perc alatt megcsináltam, úgyhogy elővettem a regényem, és olvasni kezdtem. Gondos a tanári asztal mögött ült, és hunyorogva, valami cukrot rágva pásztázta az osztályt.

– Pósa miért fekszik a padon? – szólalt meg éles hangján, amikor észrevette, hogy Ricsi nem csinál semmit.

– Tanárnő, már elkészültünk – köhintette Ricsi. Cortez és Dave két irányból fordultak felé értetlenül, Virág pedig továbbra is az asztalok alatt mászkált, hogy összeszedje az elszóródott pálcákat.

– Valóban? Ennyi idő alatt? Hozd csak ki! – utasította Gondos. Ricsi feltápászkodott, és a tetején megragadta a modellt.

– Ne! – suttogtam. – Itt fogd – mutattam a modell aljára, mire Ricsi bólintott, és sokkal óvatosabban emelte meg.

Letette a tanári asztalra, és miközben Gondos ellenőrizte, Ricsi vigyorogva nézett az osztályra.

– Lenyűgöző teljesítmény, Richárd. Igazán lenyűgöző. Ez természetesen ötös – bólogatott Gondos szinte meghatottan.

– Na ne már! – hördült fel reflexből Dávid.

– Felmayer, ahogy látom, még nem vagy készen. Szeretnéd, hogy most, azonnal osztályozzam? – szólt rá gorombán.

– Dehogy, tanárnő – rázta meg a fejét Dave, és a mellette ülő Robit kezdte el bökdösni, hogy siessen már.

– Richárd, remélem, a szüleid jönnek a fogadóórára – közölte Gondos, mire Ricsi közölte, hogy jönnek.

Gondos befirkantotta a naplóba Ricsinek az ötöst (totál kitűnő eddig J), meg nekem is, aztán döbbenten nézett le a tanári asztal alá.

– Bencze, megkérdezhetem, mégis mit csinálsz? – förmedt rá Virágra, aki éppen akkor tápászkodott fel.

– Elnézést, tanárnő, leejtettem ezt a pálcát – magyarázkodott a szemébe fésült haján keresztül.

– Ahogy látom, semmi szükséged arra a darabra – legyintett Gondos. Na, ez nem volt túl kellemes, Virág azonban nem vette magára, visszasietett a padjához, és átadta a megtalált pálcát Corteznek.

Óra végén még mindig nem készültek el, úgyhogy egyest kaptak. Csakúgy, mint Dávid és Robi. L

Szünetben az udvaron Arnolddal és Virággal a fogadóóráról beszélgettünk.

– Ez olyan gáz. Melyik szülőmmel járok jobban, ha anyu jön Gazdaghoz vagy ha apu? – tépdeste a fűszálakat Virág.

– Nem tudom – vontam meg a vállam, és közben az árkádok alatt álló Cortezéket figyeltem. Egy csomó idősebb diák gyűlt köréjük, szerintem a versenyről beszéltek. Azért Kingát sem kellett félteni, az elért eredménye futótűzként terjedt a suliban, a tanárokon kívül egy rakás diák is gratulált neki, az a-s lányok pedig úgy loholtak a nyomában egész nap, mint még soha. Igaz, hogy felénk sem nézett, sőt, senkinek nem említette meg, hogy mi ott voltunk vele, inkább rájátszott a „mindenki lemondta, de én megmutattam, hogy így is nyerek” színjátékra. Egész jól csinálta.

Arnold összecsukta a könyvét, és Virágra nézett.

– Miért fontos, hogy melyik szülőddel közli Gazdag, hogy sötét vagy a matekhoz? – kérdezte.

– Hát – vonta meg a vállát Virág –, mert ha anyunak mondja, akkor tuti megvon valamit, a netet, a tévét vagy ilyesmi. Viszont ha apunak mondja, ő nem fog semmit csinálni, mert még mindig a kedvemben akar járni. Ez az! – csettintett. – Aput küldöm a fogadóra.

– Szerintem anyukád is tudni fog róla – közöltem.

– Nem, nem beszélnek egymással. Ez jó terv. Zseniális vagyok! – söpörte el a homlokából a haját, majd elővett a zsebéből egy csatot, és félretűzte.

– Én nem a zseniális kifejezést használnám, de mindegy – rázta meg a fejét Arnold.

Az olvasókörön egy Poe-novellát elemeztünk, úgyhogy Arnold remekelt. Abszolút az ő stílusa, javarészt ő érvelt és beszélt róla, és mivel vele kevesen mernek ellenkezni, ez így ment végig. A suli előtt, amikor Virágot vártuk, még mindig erről magyarázott.

– Nem mondanám, hogy ez a legjobb műve, ha rajtam múlik, akkor a Kút és az ingát elemezzük, de Kardos valamiért így döntött. Mindegy, szerintem még arra is sor kerül.

– Nem olvastam – ráztam meg a fejem.

– Komolyan? – döbbent le. Körülbelül úgy, mintha azt közöltem volna, nem tudok olvasni.

– Tényleg, én eddig nem olvastam Poe-t.

– Már nyolcadikban túl voltam rajta – legyintett. Na jó. Arnold minden bizonnyal fura tizenhárom éves volt. Ki a bánat olvas Poe-t nyolcadikban?

– Bár – tette hozzá – nem is igazán a te stílusod.

Ezt bővebben kifejtette azzal, hogy szerinte Poe nekem túl sötét és komor, állítása szerint ahhoz hangulat kell. Erről tanakodtunk, amikor Virág nyakig grafitosan megérkezett.

– Őrület volt a rajzszakkör! A héten rajzhét van, úgyhogy Vladár bekérette a régi rajzokat, és külön feladatot is adott két témakörben, a legjobbakat pedig kiteszik pénteken, és hó végéig marad is – lelkesedett.

– Na, az tök jó. Mi a két téma? – érdeklődtem, miközben elindultunk a dombon.

– '56 és halloween. Én a másodikat választom.

– És én egyáltalán nem vagyok meglepve – jegyezte meg Arnold.

Virág hazáig magyarázta, hogy mennyi rajzötlete van Halloween témakörben, úgyhogy sietett is haza rajzolni.

Miután megcsináltam a leckém, az egyórás netezésem ráment arra, hogy folyamatosan Cortez videóját néztem, újra és újra. Egyrészt őrülten odavagyok azért, hogy van egy videófelvétel róla, amit annyiszor nézhetek, ahányszor csak akarok, és ráadásul még tanultam is valamit. Kick flip. Ez egy gördeszkás trükk, ami hallatszik a videó alatt, amikor bemondják egy ugrását követően. Na, és még azt mondják, a YouTube-on nem tanulunk semmit! Dehogynem. J

Ezután a nappaliban olvastam, mire anyu hazaért, kiolvastam a Rip van Winkle-t. Aztán jött a feketeleves. Az ajtónyitódást követően anyu így szólt.

– Renáta!

Oké, a lépcső alján állt, és felfelé szólt, ami azt jelenti, hogy azt hitte, a szobámban vagyok. Döbbenten álltam a nappali ajtajában. Csak és kizárólag akkor neveznek így, ha mérgesek rám. Jaj.

– Itt vagyok – ijesztettem meg anyut, mert nem abból az irányból számított rám.

– Renáta, a fogadóóráról jövök – közölte. Mintha nem tudnám. És jött a fejmosás. Időközben apu is hazaért, úgyhogy én ültem az étkezőasztal egyik végében, a szüleim meg a másik végében. És leszidtak.

– Tehát valamennyi tanárod elégedett veled és a teljesítményeddel, kedves, okos, értelmes lánynak tartanak, nem mellesleg majdnem kitűnő az átlagod – magyarázta anyu, én pedig vadul bólogattam. Még nem igazán láttam át, mi ebben a rossz. – Éppen ezért – folytatta. – Éppen ezért nem értettem, amikor szemtelen, munkamegtagadó, trehány és nemtörődöm jelzőkkel illettek. Azt hittem, rosszul hallok vagy nem rólad beszélnek!

– Mi? – fagytam le egy pillanat alatt. Aztán végiggondoltam a hallottakat. Szemtelen, munkamegtagadó, trehány… na egy pillanat. Munkamegtagadó? Vladár!

– A rajztanárod dühösen és indulatosan várt.

– Vladár totál hülye! – szóltam közbe. A szüleimet a kijelentésem egyáltalán nem győzte meg, sőt, belátták, hogy tényleg szemtelen vagyok.

– Renáta, a tanárod elmesélte, hogy nem csináltad meg a feladatod, sőt, utána megkérted az osztályfőnököd, hogy húzassa ki a jegyed. Állítása szerint még vádoltad is.

– Nem, nem! Arnold akarta beperelni! – magyarázkodtam, de egyre hülyébben éreztem magam. Mert hülyén is hangzott, amit mondtam.

– Na jó, ez így nem mehet tovább. Tisztában vagyunk vele, hogy nem erősséged a rajz, de eddig legalább próbálkoztál. A tanárod igazán mérges, jogosan.

– De ez nem igazság! Az én verzióm is megállja a helyét! Álmot kellett rajzolni, én pedig nem álmodtam semmit! Ezért nem rajzoltam!

– Vladár tanár úr szerint az osztálytársaidat szórakoztattad a viselkedéseddel.

– Nem tehetek róla, hogy ezen nevettek! Én komolyan ezért nem rajzoltam – ráztam meg a fejem.

– Bukásra állsz rajzból! – közölte anyu dühösen, apu pedig a fejét csóválta.

– Nem, nem! – vágtam rá, aztán átgondoltam. Na jó, 1/2-re állok. – Jó, de kijavítom! A többiek másból állnak bukásra, keményebb tárgyból, mint irodalom, matek vagy kémia!

– MINKET NEM ÉRDEKELNEK A TÖBBIEK! – kiabáltak egyszerre.

Na jó. Ez a mondat a szülők kedvence. Nincs olyan szituáció, amikor ezt ne lőhetnék el. A többiek nem érdekesek. Na persze. Becsülettel végighallgattam a mondandójukat, amiket szakkönyvekből szedtek. Aztán megállapodtunk, hogy kijavítom a jegyeim rajzból és változtatok a viselkedésemen Vladárral szemben. Mintha ez olyan egyszerű lenne. Mindegy. A netkorlátozás emiatt maradt, sőt, ha nem javítok rajzból, akkor korrepetálásra kell majd járnom. Na ne már! Rajzból? Ez teljesen röhejes.

Mint valami bűnöző, úgy kullogtam fel a lépcsőn.

– Reni – szólt utánam anyu.

– Igen?

– Kardos tanár úr az egekig dicsért, szóba hozta a versenyeket, amiken majd számít rád.

– Jó, majd megbeszéljük, most lerajzolom az álmom – legyintettem, mert tényleg nem dobott fel, hogy Kardos pozitív véleménnyel van rólam.

Tökre le vagyok sújtva, ráadásul az egy óra netet már ellőttem délután, pedig tuti, hogy tele van az msn.

A babzsák fotelembe huppanva az ölembe vettem a rajztáblát, és megpróbáltam lerajzolni egy rémálomképet Vladárról. Sajna nem sikerült, pedig gondolatban olyan jól megvolt. Mindegy, újra megpróbálom, hátha összejön valami.

Vladár: 5/1 – aljas módon árulkodott anyunak! L

Rajz: 5/1 – akkor sem tudok rajzolni, és álmodni sem szoktam. L

Cortez videója: 5/5 – legalább valami feldob. Tényleg, Cortez videója! Wow. J

Kémiaóra: 5/4 – Ricsi lassan eminens lesz, pedig azt sem tudja, mi az a periódusos rendszer. L