A Szent Johanna tanulmányi
versenyhetének utolsó napja. Mára maradt a versmondás és a sakk. Mivel a sakk
zárt ajtók mögött, az infóteremben zajlott, a versmondás pedig a tornateremben
(nézők előtt), egy csomóan menni akartak. Amúgy a nap tanítási része laza volt,
a holnap kiosztandó féléviről és a versenyekről volt leginkább szó, egyedül
matekon haladtunk tovább az anyaggal, a többi óra csak úgy elment. Amikor
kicsöngettek az utolsó óráról, lekísértem Arnoldot a sakkra.
– Verd szét a gépet – biztattam.
– Meglesz. Jó szórakozást – intett,
miközben Tölgyessy három tanár kíséretében megnyitotta az infóterem ajtaját.
– Neked is. Ügyesen! – integettem,
aztán amikor Vladár szúrós szemmel rám nézett, inkább elosontam.
A tesiterem lelátói megteltek, még
jó, hogy Virág foglalt helyet. Zsolti, Cortez és Dave az előttünk lévő sorban
ültek, mellettünk Andris, Robi, Jacques és Gábor. Fölöttünk meg az a-s lányok. Borrel
igazgató úr megkopogtatta a színpadra felállított mikrofont, és figyelmet kért.
Szólt pár szót a verseny komolyságáról, és hogy ha bárki zavarja az előadást,
az a résztvevőknek árt. Zsolti előttünk kibontott egy csokit, mire meglöktem a
vállát.
– Nem moziban vagy, ne
csörögj – néztem rá mérgesen, mert a színpadra fellépett az első résztvevő, egy
10/b-s lány. A lelátókon ülő osztálytársai megtapsolták, aztán mély csend
borult az egész teremre.
A színpad előtt négy széken helyet
foglaló zsűri (Kardos, Borrel ig, Máday ig. helyettes és a könyvtárosnő)
bólintott, hogy kezdheti, mire a lány szavalni kezdett.
Kinga a hatodik volt, mikor
bemondták a nevét, hangos üdvrivalgásban törtünk ki, Zsolti és Dave még fel is
állt, hogy hullámozzanak. Igaz, ehhez csak ketten voltak, de azért ötletes
volt. Kinga egy pillantást vetett felénk, azt hiszem, valami büszke mosolyféle
suhant át az arcán (elvégre mégiscsak hangos szurkolótáborral rendelkezett),
majd megköszörülte a torkát, és belekezdett. Balassi Adj már csendességet című
versét szavalta, elképesztően átélt és szép előadásban. Komolyan, még én is
ledöbbentem. Mikor végzett, jó öt másodpercnyi hatásszünet következett, és csak
azután kezdtünk tapsolni. De akkor igen hangosan.
A négy fős zsűri pontozott (ez az
egy verseny nem kód alapján zajlott, mert úgy igen nehéz lenne), aztán már jött
is a következő versenyző. Mikor véget ért az utolsó versenynap utolsó verse,
kimentünk az udvarra, ahol Arnold már várt minket.
– Mielőtt kérdezitek,
agyonvertem a gépet – mondta. Én ezen nem lepődtem meg. – Kingának hogy
sikerült? – kérdezte, de helyettünk a tornateremből éppen kilépő Kinga
válaszolt.
– Jól. De ez nem meglepő – közölte.
A négy a-s lány mögötte ácsorgott, és várták, hogy továbbmenjenek.
– Gratulálok, nagyon szép
előadás volt – mosolygott rá Virág. Kinga bólintott (jelezve, hogy tudja),
aztán az a-s lányokkal együtt elvonult a suli épülete felé.
– Ricsi holnap már jön? – kérdeztem,
amikor láttam, hogy lassan mindenki szétszéled.
– Jön, a félévit ki nem hagyná
– vigyorgott Cortez.
– Oké. Akkor holnap – köszöntem
el, majd Virággal és Arnolddal együtt elindultunk haza.
Utolsó versenynap: 5/5* – így,
hogy engem nem érintett, komolyan jól éreztem magam.
Holnap félévi: 5/? – és
eredményhirdetések. Jaj. L
Kinga szavalása: 5/5 – ha
eltekintünk attól, hogy Kingáról van szó, tényleg baromi jó volt. Szerintem
nyert.
Kutyasétáltatás: 5/4 – Virággal
majdnem egy órát voltunk, de mivel Pete Wentz (a kutya) fázott, hazamentünk. J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése