Pont egy hét van az őszi szünetig.
Ez igencsak meglátszott ma a sulin. Totál káosz volt. Javában tart a rajzhét,
Vladár kitetetett egy csomó képet: a földszinti folyosókon ’56 képeit, az
emeleten a halloweent ábrázolókat állították ki. A szünetekben szinte mindenki
végignézte a kirakott rajzokat, köztük mi is, sőt mi többször is, ugyanis
Virágnak hét(!!!) képe szerepelt. Ez elég klassz dolog. Ha a rajzhét okozta
káosz még nem lenne elég, a színjátszósok szünet nélkül próbálták a jövő
szerdai ünnepségre a darabot. Ezt a tesiteremben tették, és mivel mind a négy
a-s lány és Kinga is színjátszós, mi, Virággal ketten tornáztunk volna, úgyhogy
Korponay közölte, hogy választhatunk, elfoglaljuk magunkat vagy suliköröket
futunk. Naná, hogy az előbbit választottunk, semmi kedvünk nem volt az iskola
körül rohangálni, mint két lúzer. J Az óra első öt percét
a lelátón ülve töltöttük, és a próbát néztük. A könyvtárosnő (ő vezeti a
színjátszókört) egyelőre csak a szerepeket osztotta ki, meg a betanulandó
szövegkönyveket, úgyhogy ezt igazán untuk.
– Menjünk, nézzük meg, mit
csinálnak a fiúk – pattantam fel, és Virágot magam után húzva, csendben
leléptünk.
A fiúk tesiórája az udvaron
zajlott, fociztak.
Az árkádok alatt álltunk meg, és a
focit néztük. Sokat nem értettünk belőle, de azért szórakoztatóbb volt, mint az
ünnepség próbáját bámulni. Ráadásul Cortez elképesztően festett csapatkapitányként,
a Szent Johannás egyenmelegítőjében. – Arnold, mi lenne, ha visszarúgnád? Ez
nem annyira megerőltető! – rohant Dave a labda után, amikor Arnold simán
hagyta, hogy elguruljon mellette. Szemmel láthatóan lázadt a focizás ellen.
– Minek rúgjam vissza? Ha
valakinek kell, úgyis utánamegy – közölte Arnold, és tovább folytatta
tevékenységét, azaz a fának dőlve ácsorgott.
Jacques néha beleért a labdába,
sőt, lőtt egy gólt is, de a játékot egyértelműen Cortez, Ricsi, Dávid és Zsolti
uralta. A többiek inkább csak lézengtek.
– Emo, rúgd vissza! – kiáltotta
Ricsi, amikor Virág mellett pattant a labda az épület falán.
– Oké – ugrándozott Virág
boldogan, aztán felemelte a labdát, és visszadobta.
– Rúgd! Tudod, mit jelent? – vette
le mellel a labdát Ricsi, és a fejét rázva folytatta a játékot.
A következő pillanatban Zsolti
rúgása telibe kapta Cortez karját, úgyhogy megállt a meccs.
– Hé, minden oké? – veregette
hátba Zsolti, miután azonnal Cortez köré gyűlt mindenki.
– Aha – röhögött Cortez a
karját rázva. Tuti, hogy fájt neki, de annál menőbb, mintsem bevallja. – Csak
széttört az órám! –csatolta le a kezéről. Hű, tényleg nagy rúgás volt.
– Bocs, tényleg – mentegetőzött
Zsolti, Cortez azonban csak a vállát vonogatta, és felénk futott.
– Maradtok óra végéig? – kérdezte
lihegve.
– Nem hiszem, mert hűvös van
– közöltem a karomat dörzsölve.
– Mindegy, ezt odaadom, mert
ha leteszem, biztos itt felejtem – tette a kezembe a betört óráját. – Nincs egy
órátok kölcsön? Kicsengetés előtt tíz perccel abbahagyhatjuk – magyarázta.
– Tessék – vettem le a kezemről
automatikusan a fehér Casiómat. Cortez dünnyögött valami köszönetfélét, és már
rohant is vissza a rá várakozó fiúkhoz.
Virág rám nézett, és
elmosolyodott.
– Rákvörös a fejed.
– Rajta van az órám! – susogtam,
és teljesen odavoltam. Wow. J
Tesi után Kingát
elkérték infóról és franciáról, úgyhogy ő tovább próbált a tornateremben, mi
pedig átvonultunk infóra. A tanár Word szerkesztést adott ki feladatnak,
úgyhogy mindenki csendben pötyögött. Az óra felére már szinte valamennyien
elkészültünk, és miután a tanár leosztályozott minket, átvándorolhattunk egymás
gépéhez. Én Arnold mellé ültem, és Honfoglalóztunk, Virág egymagában Pete
Wentz-interjúkat nézett, Andris és Robi, mivel a szüleik letiltották őket a
netről, gyorsan ellenőrizték a WoW-ot. Jacques Skype-on csetelt valami francia
barátjával, Zsolti, Dávid, Ricsi és Cortez pedig a YouTube-on szörföltek.
Sajna, hogy Gábor mit csinált, azt nem tudom, mert az ő gépére nem láttam rá.
– Hé! Láttad a gördeszkás
videód nézettségét? – kérdezte Dave Corteztől.
– Nem néztem azóta. Mennyi? –
húzta közelebb a gépét Cortez. Én meg lesütöttem a szemem. A fenébe.
Na ja. A fele én voltam. Meg
Virág. Mondjuk, ez nem derült ki, de azért én saját magam előtt is cikinek
tartottam, hogy tényleg képes voltam kezdőlapnak beállítani.
– Megtámadtak, nem figyelsz?
– kérdezte Arnold, úgyhogy muszáj volt visszafordulnom a játékhoz. És tényleg,
egy bátor játékos megtámadta a várunkat. Sajna nem sejthette, hogy Arnold az
ilyet nem szereti, úgyhogy miután hárítottuk a támadást, Arnold következő
lépésként leverte az ellenfelet. Ez van.
Francián dolgozatot írtunk, és aki
befejezte, az el is mehetett. Monsieur Durand egy magazint lapozgatott a tanári
asztal mögött ülve, mi pedig igyekeztünk hamar túlesni a dogán. Elsőként Cortez
állt fel, és vitte ki a tanárnak. Monsieur Durand leellenőrizte, aztán
ráfirkált egy ötöst, és megdicsérte a választékos szókincséért. Cortez a
mögöttem lévő padjánál pakolta el a cuccait, feltűnően lassan. Aztán a vállára
kapta a táskáját, felvette a padja mellett tartott gördeszkáját, és elindult.
Mikor elhaladt mellettem, megütötte a padom oldalát, amitől kizökkentem a
feladatból, és felnéztem. Egy pillanatig tartott az egész, hunyorogva néztem a
száját, és leolvastam a megoldást a második kérdésre.
– Monsieur Ántái-Kélémén! – kopogtatta
meg a tanári asztalt Durand tanár úr, Cortez pedig elképesztő francia
kiejtéssel elnézést kért, szép délutánt kívánt, és kiviharzott a teremből.
Ámulva néztem a dolgozatomra, és
végiggondoltam, amit Cortez az üresen hagyott második kérdésre mondott.
Zakatoló szívvel befirkáltam a választ, és így kész is lettem. Megvártam, amíg
a tanár kijavítja Jacques dogáját (természetesen kitűnő lett), aztán kivittem.
Monsieur Durand végigsiklott a lapomon, aztán ráfirkálta az ötöst. Persze amíg
javította és nem figyelt rám, némán artikulálva diktáltam Virágnak a harmadik
tesztfeladat betűmegoldásait. A, A, B, A, C, D, B. Mellesleg csak Virágnak
szántam, de rajta kívül négy hunyorgó szempár is a számat figyelte, aztán
gyorsan jegyzetelt.
A suliboxoknál vártam csengetésig,
közben meghallgattam Kingát, aki megérkezett a színjátszásról.
– Természetesen megkaptam a
főszerepet, most van egy órás szünet a próbák közben, addig a suliújság
megbeszélésére rohanok, aztán vissza próbálni. Csak tudnám, hogy van mindenhez
tehetségem! Néha fárasztó! – sóhajtotta. Örülök, hogy újra megtalálta önmagát,
sőt, mintha az egója az eddiginél is magasabban lenne.
A suliújság termében Timi és Máday
már vártak ránk. A novemberi számot egyeztettük.
– Ötleteket várok, méghozzá
gyorsan! Dani, hogy sikerültek a deszkásverseny képei? – kopogtatott az
ujjaival türelmetlenül Timi.
– Jól, bár érdemleges helyezést
nem értünk el, Antai-Kelemenről és Pósáról is csináltam fotót verseny közben.
– Már bocs, de a tizenhetedik
helyezés igenis érdemlegesnek nevezhető – szaladt ki a számon, mire mindenki
rám nézett. Arnold a fejét csóválva, Kinga értetlenül, a többiek pedig csak
úgy, mert kíváncsiak voltak, ki szólt bele ilyen indulatosan.
– Nem, a tizenhetedik nem
eredmény. Az egy rangsor. Nem újságba való – vonta meg a vállát Dani.
– Ebben teljesen egyetértek,
ugyanis én első helyezést értem el a díjugratóversenyemen, amire, ugyebár, nem
jöttél el fotózni – förmedt Kinga Danira. A következő pillanatban mindenki
egyszerre kezdett el beszélni, Kinga a fotóst szidta, Dani magát védte, én
Cortez helyezését méltattam, a 9/a-s Krisztián követelte, hogy a
deszkásversenyről írhasson, mert végig jegyzetelt, Timi a díjugratásról
magyarázott, Arnold pedig mindenkivel közölte, hogy unja őket. A hangzavarnak Máday
vetett véget egyetlen erőteljes „csendet” kijelentésével.
– Csendet – ismételte Máday
halkabban, és sóhajtott egyet. –Rendben, a Szent Johanna számos diákja vett
részt a Millenáris Parkban rendezett versenyen, éppen ezért helyezéstől
függetlenül írunk róla. Krisztián, egy oldalt kapsz, a két induló tanulónk
fényképével. Ennyi bőven elég. Na most közben, ugye, született egy tényleges
eredmény is azon a napon. Milyen anyagunk van róla?
– Nem sok. Én küldtem Danit a
deszkásversenyre, így lemaradtunk Kingáról – sütötte le a szemét Timi.
– Nem egészen – szólaltam
meg, mire megint mindenki rám bámult. – Én elmentem Kinga versenyére, és
fotókat is csináltam. A versenyről is, meg a díjátadóról is.
– Nagyszerű! Ez nagyszerű. – bólogatott
Máday. – Akkor az „Események” rovat dupla oldalának másik felét Renáta kapja.
– Miért? – csattant fel
Kinga. – Miért ő írhat róla? Én is tudok írni róla, elvégre ott voltam, sőt!
Nyertem is – nézett körbe hitetlenkedve. Mi meg amolyan „ezt ugye nem gondolod
komolyan” pillantással meredtünk rá. Ez hihetetlen, Kinga tényleg képes lenne a
saját versenyéről és győzelméről egy egoista, önmagasztaló cikket írni…
A megbeszélés innentől kezdve
simábban ment, én megkaptam Kinga versenyének beszámolója mellett a múlt havi
rovatomat, a könyv-, zene- és filmajánlót. A novemberi szám teljes egészében a
szalagavatóról szól majd, Kinga megkapta a végzősök ruha- és táncpróbájának
tudósítását, ehhez ismét Danival kell együtt dolgoznia. Szegény srác!
Máday hamar kiosztotta a
feladatokat, és mivel az újság csak az őszi szünet után jön ki, bőven lesz
időnk megcsinálni. Sőt, Timi felajánlotta, hogy október harmincegyedikéig
e-mailben is elküldhetjük, úgyhogy megvan, mit csinálok a szünetben.
Otthon vettem észre, hogy nincs
rajtam az órám, és amikor tanulás és leckeírás után bekapcsoltam a gépem, az
msn rögtön villogni kezdett. Azt írta, azonnali üzenetet kaptam, miközben nem
voltam elérhető. Bemásolom:
Cortez üzenete: Nálam
maradt az órád.
Ennyit írt. De ezt nekem! Hű!
Megnéztem, a neve mellett zöld ikon szerepelt. Tehát online. Válaszoltam neki,
bemásolom:
Reni üzenete: Igen, tudom.
Egyébként kösz a franciát.
Cortez üzenete: nm. (nincs
mit)
Hát, ennyit beszéltünk, de akkor
is! Ennek is borzalmasan örülök. A következő pillanatban Virág és Arnold szinte
egyszerre írtak rám, úgyhogy Virágnak gyorsan elküldtem a Cortezzel történt
rövid csetelésem, Arnolddal pedig Honfoglalóztam.
Cortez és az órám: 5/5 – eszméletlen,
hogy hordja! Ha visszaadta, soha többet nem veszem le!
Ida regénye: 5/5 – tök
jó, csak Arnoldnak nem mondtam, mert kicikizne miatta. Szerinte túl lányos.
Kingáról cikket írni: 5/3 – még
jól át kell gondolnom, hogy fogok neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése