Január 16., péntek

Félévi biziosztás és rövidített nap. Elég izgatottan ébredtem, és nemcsak a félévi miatt, mivel azzal kapcsolatban semmilyen meglepetés nem érhet. Inkább az eredményhirdetés miatt pánikoltam. Anyu reggel otthon volt, ennek kifejezetten örültem.

– Ne aggódj, minden rendben lesz. Tessék, az uzsonnád – nyomta a kezembe a szendvicseket.

– Honnan tudod, hogy rendben lesz? – kérdeztem, mire anyu mosolyogva megrázta a fejét.

– Reni, két dologban vagyok teljesen biztos. Az egyik, hogy holnaptól melegfronti hatás várható. A másik, hogy jól szerepeltél az irodalomversenyen.

– Ó. Oké – bólogattam. – Melegfront?

Ezután anyu a levegőáramlatokról beszélt, de nem baj, mert indulásig elterelte a figyelmem. Virág a kapuban várakozott, már az állásából láttam, hogy befordult. Amikor görnyedten ácsorog és a szemébe fésüli a haját, az elég veszélyes.

Együtt mentünk be az aulába, ahol is Máday a belépő diákokat csekkolta.

– Krisztina, vesemedence-gyulladásra vágysz? Tűrd be a pólód, mert kilátszik a hasad. Gyerünk – bökött a vonalzójával az előttünk belépő lány felé.

Mi nagyjából gond nélkül továbbmentünk, illetve Máday tett pár megjegyzést, mint például: „Virág, kicsit lelkesebben érkezünk az iskolába, ugye?” vagy „Nagy Zsolt, csak a lovak esznek állva, nemde?”, na meg „Antai-Kelemen, nincs a füledhez nőve a fülhallgató, úgyhogy vedd ki”, na és persze: „Felmayer, iskolán kívül játssz James Bondot, azonnal tedd el azt a szerkezetet”. A headsetre gondolt. J

Az osztályban Jacques és Gábor már bent volt, nem sokkal utánunk érkezett Andris és Robi (amikor megjöttek, még veszekedtek valami olyasmin, hogy Andris ellopta Robi királyságát. Gondolom, valami stratégiai izé). Csengetéskor Kinga leszakadt az a-s lányoktól és bejött a terembe. A félévi kiosztás tiszteletére Arnold saját csúcsot döntött, összesen négy percet késett.

Az ofő (mikor beengedte maga előtt Arnoldot), becsukta az ajtót, és letette az asztalára az ellenőrzőket.

– A félévik. Van köztük kiemelkedően jó – szólt, és Arnoldra, Gáborra, Kingára és rám nézett. – És van köztük megdöbbentően rossz – mondta, tekintetét Andris, Zsolti, Ricsi, Cortez és Virág között kapkodva. Dave megúszta, az övé közepes. – Remélem, az elmúlt félév elég volt ahhoz, hogy beilleszkedjetek, megszokjatok és megismerjétek a Szent Johanna életét. Mert ennél csak keményebb lesz – mosolyodott el az ofő. Mi annyira nem. – Szeretném, ha azok, akik gyengén teljesítettek, a következő félévben több időt szentelnének a tanulásnak, és azok, akik eddig is kiemelkedően teljesítettek, segítenék őket.

Hát, az ofő így kezdte, aztán további harminc percig beszélt az osztályközösség fontosságáról, a tanulásról és a következő félév nagy eseményeiről.

– Rendben. Továbbá az eredményektől függetlenül szeretnék gratulálni a tanulmányi versenyeken részt vevő diákoknak. Kilencedikesként mindig különösen nagy elismerés, amikor a szaktanár megfelelő tudásúnak tart egy ilyen verseny jelentkezéséhez, tehát ne feledjétek, a részvétel a fontos. Most pedig kiosztom a bizonyítványokat. Aki a nevét hallja, jöjjön ki.

A teremben hirtelen csend lett, és mindenki az asztalon lefelé fordított ellenőrzőket figyelte.

– Antai-Kelemen.

Cortez felállt és átvette az ellenőrzőjét, miközben az ofő szólt pár szót arról, hogy Cortez nem buta, csak szörnyen lusta, látszik, hogy ami érdekli, abból jó. (Ötös lett angolból, franciából, francia kultúrából, tesiből, infóból és rajzból. A többiből meg kettes. Kicsit szélsőséges.) Az ofő folytatta a felsorolást

– Jacques Chatelain, Felmayer Dávid, Haraszti Róbert, Nagy Zsolt, Pósa Richárd, Zsidák Gábor.

A nevüket hallva mind kimentek, átvették az ellenőrzőt, bólogattak az ofő pozitív vagy éppen negatív hozzászólásához, aztán a helyükre mentek. Az asztalon nem volt több ellenőrző, úgyhogy csodálkozva néztünk körbe. Virág, Andris, Arnold, Kinga és én kimaradtunk.

Az ofő szó nélkül felállt és bekapcsolta a tévét, miközben mi még mindig döbbenten kerestük az ellenőrzőnket. Cortez megbökött, mire hátrafordultam.

– Kaptál bizonyítványt?

– Nem – ráztam meg a fejem.

– Akkor gratulálok – bólintott mosolyogva.

– Mi? – kérdeztem vissza értetlenül. Cortez legyintett, és a tévére mutatott, ahol Borrel igazgató jelent meg.

Szólt pár szót a lezárt félévről, párat az előttünk állóról, aztán rátért a versenyekre. Illetve az eredményhirdetésre. Kezdett leesni, hogy a versenyben részt vevők nem kaptak bizit. De Robi volt infón, és ő mégis kapott. Nem értettem.

– A tanulmányi versenyek első három helyezettjeit sorolom fel. Azok a diákok, akik a nevüket hallják, kicsengetéskor fáradjanak le az igazgatóságra. Sakk – kezdte a felsorolást az igazgató, majd a harmadik és második helyezett után (egy a-s fiú és egy tizedikes lány) kihirdette Arnoldot győztesként.

Bár ezt szinte tudtuk, mindenki ösztönösen tapsolni kezdett.

– Informatika – folytatta az igazgató, és harmadik helyezettként rögtön Andris nevét olvasta fel.

Az osztályban kitört az ujjongás, Andris boldogan dobolt a padján, az ofő pedig mosolyogva csendre intett minket.

– Kémia – kezdte az igazgató, mire Kinga visszafojtott lélegzettel várta a nevét. Nem volt benne.

– Ez meg hogy lehet? Tanár úr, szeretném megnézni a… – rázta a fejét Kinga, de az ofő rászólt.

– Ne most! Később megbeszéljük, tartsd tiszteletben, hogy az eredményhirdetés még folyik.

Kinga idegesen hátradőlt a székén, és összefont karral dühöngött.

– A franciaverseny eredménye – folytatta az igazgató, majd a harmadik és második helyezett után (mindkettő tizenkettedikes) tartott egy kis szünetet. – Örömmel jelentem be, hogy kilencedik osztályos tanuló nyert.

Én akkor már tudtam, és őrülten büszkén néztem hátra Arnoldra. – Neményi Arnold – mondta ki az igazgató végül. Na, ez a nem semmi! Francia alapítványi suliban kilencedikesként franciaversenyt nyerni! Arnold zseni.

– Szavalóverseny…

Kinga arcvonásai ismét megenyhültek, és mikor az igazgató felsorolt két nevet, erősen koncentrálva a képernyőt pásztázta.

– Első helyezett pedig Szatmáry Kinga.

– Na végre! – csapott egy hatalmasat Kinga az asztalra, megfeledkezve az örömről meg úgy mindenről. Azt hiszem, ez az eredmény némileg kompenzálta a sikertelen kémiaversenyét.

– Rajz – tette a lapot Monsieur Borrel a többi lap alá, és belenézett.

Miközben a harmadik helyezettet olvasta, megfogtam a mellettem lévő padban ülő Virág kezét.

– Második helyezett Bencze Virág.

Virág kicsattant az örömtől, mindenki tapsolt. Az első helyezett egy tizenkettedikes lett, de nem baj. Virág második lett, ez is óriási! © Hurrá!

– Irodalom – olvasta fel az igazgató, engem pedig levert a víz. Virág továbbra is szorította a kezem.

Harmadik helyezett egy tizedikes srác. Második egy 12/b-s lány. Első helyezett…

Komolyan, lehunytam a szemem, és a légzésemet próbáltam egyenletessé varázsolni, miközben az osztályban doboltak, ujjongtak, mint egy focimeccsen a tizenegyes előtt.

– Rentai Renáta – mondta ki Monsieur Borrel, mire még erősebben lehunytam a szemem. Ez nem igaz! Virág agyonszorította a kezem, Jacques hátrafordult és gratulált, a többiek pedig fütyültek.

– És végül a műveltségi verseny végeredménye.

Erre újra elhallgattunk, és csendben bámultuk a tévét. Harmadik helyezett egy 1 l/a-s fiú. A második helyezett Timi lett.

– És végül első helyen Neményi Arnold – közölte az igazgató, és összeigazította az előtte heverő lapokat. – Gratulálok, találkozunk az irodámban.

A képernyő elsötétült, mi pedig azonnal felpattantunk.

– Nem hiszem el, megnyerted! – ugrott a nyakamba Virág.

– Ezt én se – ráztam meg a fejem, és a sírógörcs kerülgetett.

– A Neményi okos! – kiáltotta Zsolti, mire Arnold megrázta a fejét, és legyintett.

Egy pillanat alatt káosz lett az osztályban, úgyhogy az ofő megkopogtatta a tanári asztalt, és próbált szót kérni.

– Rendben, rendben! – kiáltotta. – Gratulálok az eredményekhez, az ellenőrzőtöket az igazgatói irodában vehetitek át. A tanulmányi verseny harmadik helyezettjének szaktanári dicséret jár, a második helyezettnek szaktanári és osztályfőnöki dicséret, az első helyezettnek pedig igazgatói és szaktanári dicséret. Most mehettek, de ne felejtsétek – tette fel a kezét az ofő –, túl vagyunk a féléven, de hétfőtől nincs mese, belevetjük magunkat a második félévbe!

Az ofő büszkén végignézett rajtunk, majd kisietett a teremből. Azt hiszem, elérzékenyült. Virág ugrándozva pakolt el a padjáról, én pedig felálltam és folyamatosan köszöngettem a gratulációkat.

– Ti már mentek? – kérdeztem Dave-et, aki megveregette a vállam.

– Viccelsz? Az aulában megvárunk. Amúgy sosem látnánk igazi igazgatóit. Úgy értem, dicséretet – röhögött, mire zavartan elmosolyodtam. Cortez felállt a padjából, és felvette a táskáját, miközben gratulált Virágnak a rajzhoz.

Virág vidáman ugrándozott, valahová kiugrált a teremből, én pedig utána akartam menni, de Cortez szólt.

– Hé, Reni!

Automatikusan megfordultam, és kérdőn néztem rá.

– Ügyes voltál, gratulálok – mondta, mélyen a szemembe nézve.

– Köszönöm – bólintottam, és szerintem totál elvörösödtem. Az egész talán öt másodpercig tartott, mert Ricsi elrángatta Cortezt, hogy menjenek a büfébe, hozzám meg Arnold lépett.

– Tudtam, hogy megnyered. És ez így van rendjén – mondta.

– Én is tudtam, hogy megnyered. Na de hogy hármat? Nem ciki ez? – kérdeztem nevetve, és meglöktem a karját.

Arnold elmosolyodott (ritka alkalom), és elindultunk az igazgatói irodába. Kinga is csatlakozott hozzánk, bár az egész utat végigdühöngte, amiért a kémiája nem sikerült. Hát, azt hiszem, ő ilyen típus. Nyerhet bármit és bármennyit, ha egyet veszít, az teljesen leköti. Konkrétan elfelejtett örülni a szavalóverseny-győzelmének. De mindegy, ő ilyen és kész. Az igazgatói előtt egy páran álltak, de gyorsan haladt a sor, csak bementünk, az igazgató kezet fogott és átadta az ellenőrzőt, aztán mehettünk is. Andris pont előttem jött ki, totál odavolt.

– Ezt nézd! – mutatta meg büszkén. – Robit szét fogom cikizni, amiért ő nem ért el helyezést – nevetett. Mivel ők mindig veszekszenek, szerintem ezzel ellesznek egy darabig.

Monsieur Borrel kezet rázott a folyamatosan ugráló Virággal, aztán Arnold következett.

– Gratulálok – bólintott Monsieur Borrel. – Nem kis teljesítmény.

– Köszönöm – fogott kezet Arnold. Azt hiszem, az igazgató jól megjegyezte magának. Kilencedikesként három első helyezés? Félelmetes.

– Gratulálok – nyújtotta át az igazgató az ellenőrzőmet, mire mosolyogva megköszöntem, kezet fogtunk, és kimentem a teremből.

A többiek az aulában várakoztak és az ellenőrzőket nézegették.

– Mutasd! Milyen egy igazgatói? – vette el tőlem Zsolti. Hagytam, hadd játszanak vele, közben rácsörögtem anyura.

Annyira kiabált a telefonba, hogy el kellett tartanom a fülemtől a készüléket.

– Indulok, elmegyünk ebédelni, várj meg a portán! – közölte anyu.

– De hát mi lesz a melegfronttal? – kérdeztem mosolyogva.

– Az amúgy is jön. De a lányom igazgatói és szaktanári dicséretet kapott, és megnyerte az iskolai versenyt! Kit érdekelnek a frontok? Összeszedem apádat, és jövünk, félóra – tette le anyu.

Visszamentem a többiekhez, de közben a portás ránk szólt, hogy kulturáltabban és máshol tomboljunk.

– Te, Reni, nem cseréljük ki? A szüleim jobban örülnének a tiédnek – lapozgatta Zsolti az ellenőrzőmet.

– Nem is tudom. Szerinted elhinnék? – mosolyogtam.

– Persze. Tudják, hogy okos gyerek vagyok.

– Tudod, milyen messze vagy te az okostól? – szólt bele Kinga, aki éppen a sálját igazította.

Zsolti nem reagált, csak kiröhögte. Arnold kijött a suliból, és felém fordult.

– Én mentem. Este beszélünk, jó ünneplést – indult le a lépcsőn.

– Köszi, és még egyszer gratulálok – kiáltottam utána, mire csak intett, és elindult felfelé a dombon.

A többiek még ácsorogtak egy darabig, így mi is maradtunk Virággal, én anyuékat vártam, ő pedig az apukáját, aki elviszi a hétvégére.

– Na, és gyerünk, kinek a leggázabb a bizije? – dörzsölte a kezét Dave.

A suli lépcsőjén állva egymás bizonyítványát elemeztük, közben iszonyatosan sokat nevettünk. Mert például amikor én is elővettem a sajátom, Dave azonnal rám szólt.

– Viccelsz? Csupa kitűnő, vidd már innen. Most a legröhejesebbet keressük.

– Miért? Kettes vagyok rajzból – érveltem, de a többiek mind a fejüket rázták. Ügy látszik, az nem elég ciki.

– Virág, mutasd csak – kapta ki a kezéből Zsolti, és sorban elkezdte felsorolni a félévi jegyeit. – Kettes, kettes, kettes, kettes, ötös, hármas, kettes – hadarta. – Virág, te tényleg sötét vagy – adta vissza Zsolti az ellenőrzőt. Virág mosolyogva megvonta a vállát, mire a többiek még jobban nevetni kezdtek.

– Azért ez fura, nem? – tette zsebre a kezét Ricsi.

– Mi? – kérdeztük Cortezzel egyszerre. Mosolyogva ránéztem, aztán elkaptam a tekintetem.

– Túl vagyunk a féléven – mondta, és a hirtelen beállt csendben mindenki elgondolkodott. Vagyis majdnem mindenki.

– Ez most olyan elérzékenyülős, végiggondolós pillanat? –nézett körbe Dave.

– Dave, te akkora barom vagy – rázta meg a fejét Zsolti. Anyu bekanyarodott a suli elé, dudált kettőt, és kiszállt a kocsiból.

– Beszélgess csak nyugodtan a kis barátaiddal, itt várunk – kiáltotta. Jaj, ne! De ciki! Vörös fejjel fordultam a többiekhez.

– Jó hétvégét – intettem és lesiettem a lépcsőn. Anyu (nem volt tekintettel arra, hogy mindenki minket néz) megölelt, és nagy puszit adott a homlokomra, aztán, mint a kisgyerekeknek, letörölte, nehogy rúzsos maradjon. Á, nem, nem volt kínos.

Beszálltam hátra, és köszöntem apunak, aki a kocsiban maradt, és miközben anyu elhajtott, visszanéztem a sulihoz. A lépcső előtt ácsorogtak, egymást cukkolták, ellenőrzőket nézegettek, és folyamatosan nevettek.

Otthon, miután hazaértünk az étteremből (gombás-sajtos pizzát ettem és tiramisut), becsuktam a szobaajtóm, és amíg betöltődött a laptopom, lehuppantam a babzsák fotelembe. Szerettem volna kicsit szentimentálisra venni a figurát, mint a filmekben, hogy most akkor jól végiggondolom a dolgokat vagy ilyesmi, de esélyem se volt rá. Ugyanis ahogy bejelentkezett az msn, legalább hat ablak nyílt meg azonnal, köztük Ricsié, aki amőba játékra kért fel, Virágé, aki videóhívásra, Arnoldé, aki vár a Honfoglalón, Jacques-é, aki belinkelt egy francia oldalt, és… és Cortezé! Bemásolom, mit írt:

Cortez üzenete: Itt vagy?

Ezt tíz perce küldte, a neve melletti ikon zöld, tehát online. És igen, itt vagyok. Persze hogy itt. J

Irodalom: 5/5* – Te jó ég, megnyertem egy iskolai versenyt!!! J

Arnold: 5/5* – őszintén örülök neki, és örülök, hogy ilyen okos barátom van. J

Virág: 5/5* – A második hely is nagy dolog! J

Kinga: 5/3 – hiába nyert, szerintem a kémiát még megvétózza. Képtelen veszíteni.

Cortez: 5/5* – a suli egyik legmenőbb fiúja, aki mellesleg msn-en vár. Hűűű. J

Pizzéria: 5/5* – az étel klassz volt, anyuék pedig igazán megünnepeltek. Mondjuk, nem kellett volna a pincérrel énekeltetni nekem, de mindegy. JJ

Félév: 5/5* – igazából elrohant, de azt hiszem, nem úgy fogom fel, hogy eltelt a félév, hanem hogy kezdődik a második. Elvégre ez is csak egy péntek, hétfőn ugyanúgy suli, duplaangol, Cortez, Arnold, Virág, Vladár (jaj), Kardos, Máday meg a vonalzója, az osztálytársak, sulirádió meg úgy általában. A Szent Johanna… J