2014. október 13., hétfő

December 4., csütörtök

Úgy látszik, ez egy ilyen díszítős hét. Ma a kilencedikeseken volt a sor, hogy feldíszítsék az udvart. Először fura volt, hogy a suli előtt nem állnak ott Cortezék, ahogy szoktak, de amint beléptünk az aulába, rájöttünk, hogy miért. Máday azonnal eligazított minket, hogy menjünk a gondnokhoz, kérjünk kültéri égőket, és a becsöngetésig díszítsünk. Az udvarra kiérve aztán találkoztunk az osztálytársainkkal, de nem tűntek túl lelkesnek, Cortez, Ricsi, Dave és Zsolti az árkádok alatt ácsorogtak, és nézték, ahogyan Jacques és Gábor felaggatja az égőket.
– Sziasztok – köszöntünk Virággal, és odaálltunk a fiúkhoz. Összesen fél mondatot beszélhettünk, mert Kinga kirontott az udvarra, a nyomában Robi és Andris loholt, egy hatalmas létrát cipelve.
– Tegyétek oda, és ezeket rakjátok fel! – utasította Kinga, aztán meglátott minket. – Renáta, Virág! A kültéri égők a fákra mennek, kezdjétek!
Ezután, hogy még inkább sürgessen minket, tapsolt párat. Őszintén nem tudom, miért érzi úgy, hogy mindent ő irányít, de Kingával szembeszállni maga az öngyilkosság, úgyhogy csináltuk, amit mond, mert nem volt kedvünk belemenni egy hosszú, fárasztó és esélytelen vitába.
– Nehezetekre esne megmozdulni? Van még tizennyolc percünk a becsengetésig, ha addig elkészülünk, akkor a többi szünetben már nem kell ezzel foglalkozni! Gyerünk, mozgás – förmedt rá az árkádok alatt álló Ricsiékre, akiknek persze eszükben sem volt hallgatni rá.
Andris odahozott nekünk egy kisebb létrát, amire Virág felmászott, és feldobta a kültéri égősort a fára, én pedig tartottam, nehogy lezuhanjon. Közben az a-sok is kiszállingóztak az udvarra, valamennyien kedvetlenül cipeltek valami díszt, és követték Kinga utasításait, aki természetesen őket is elirányította. Való igaz, hogy Kinga néha kibírhatatlan, viszont ma igaza volt, az első óra előtt feltettünk minden díszt az udvarra, úgyhogy a többi szünetünk szabad lett. Becsengetéskor Máday kijött, hogy bezavarjon minket órára, és még ő is elcsodálkozott azon, hogy kész lettünk.
– Ez igen – bólintott fagyos elismeréssel az arcán, miután lecsekkolta, hogy minden a helyére került. Az udvaron lévő fákat aprón világító égősorba tekertük, az árkádok boltíve mentén girlandok és további égősorok húzódtak, szóval igazán karácsonyi hangulat lett.
Kinga magabiztosan ecsetelte, hogy az ő irányítása alatt lettünk készen ilyen gyorsan, és még méltatta volna magát, de Máday félbeszakította azzal, hogy „ez mind nagyszerű, de azonnal menjünk órára”.
A rajz előtti szünetben forró csokival a kezünkben sétáltunk ki az udvarra, miközben a sulirádió a Reszkessetek, betörők! filmzenéjét játszotta.
– Milyen a könyv? – kérdeztem Arnoldot, aki szokása szerint olvasott.
– Jó. Érdekes, de jó. Anne Rice nagyon sajátosan képzeli el a vámpírokat, a karakterei mélyek, és igen sokat vívódnak. Egészen nyomasztóan és elgondolkodtatóan írja le az örök kárhozatra ítélt szereplőket – felelte.
– Akkor biztos jó – mosolyodtam el a kimerítő választ hallva.
Még váltottunk pár szót a könyvekről (elmondtam, hogy hol tartok az Anne Shirleyben, meg hogy tetszik, mert kedves történet), aztán becsöngettek. Nem tudom, valamiért rajz előtt sosem vagyok túl nyugodt. Vajon miért?
Vladár becsapta maga mögött az ajtót, mire a teremben csend lett. Még Robi és Andris is abbahagyták a beszélgetést, pedig vitatkoztak valami olyasmin, hogy Robi ellopta Andris egyik karakterének a személyiségét (valami számítógépes játék), ezért most már nem ér semmit a karakter, mert legyőzhető. Őszintén, fogalmam sincs miről beszéltek.
– A mai órán téli tájképet rajzolunk – kezdte Vladár. Jaj ne! Oké, a feladat rém egyszerűnek tűnt, rajzoljunk le egy havas tájat. Aha. A többiek neki is estek, egyedül én bámultam úgy, mintha nem érteném. Aztán mivel összetalálkozott a tekintetem Vladáréval, gyorsan lehajtottam a fejem, és rajzolni kezdtem.
Óra végén Kinga (önként jelentkezett) összeszedte a rajzokat, és kivitte a tanári asztalra. Vladár egymás alá rakosgatva nézte végig őket, csak néhány alkalommal mutatta fel a kezében tartott rajzlapot.
– Virág! – mutatta fel Virág hóviharos, dőlt fenyőfás, kiállításra való képét. – Ez rendkívül jól sikerült, kifogástalan.
Virág mosolyogva megigazította a haját, és tovább firkálgatott a füzetébe.
– Kinga, bár a rajzod pontos és precíz, a fázó lovak ábrázolása pedig tökéletes, azért örülnék, ha néha más témát is választanál, mert szeptember óta csak lovakat láttam tőled – közölte Vladár.
– Már elnézést – háborgott azonnal Kinga. – A feladat egy téli kép volt. Az istállóban álló lovak a téli hóesésben szerintem megfelelő.
– Nem azt mondtam, hogy nem megfelelő. Azt mondtam, eddig csak lovakat rajzoltál.
– Mert szeretem a lovakat!
– Mert ő egy ló – kiabálta be Zsolti, mire mindenki felnevetett.
– Befognád? – fordult hátra Kinga dühösen. – Tehát úgy gondolom, hogy teljesítettem a feladatot.
– Kinga – sütötte le a szemét Vladár, és láttam, hogy már bánja, hogy belekezdett. – A rajzod jó. Ennyi – legyintett, és gyorsan továbbment. – Név nélküli? – mutatta fel. Cortez hanyagul fellóbálta a kezét, bár nem kellett volna. Arról a képről üvöltött, hogy az övé. Tökéletes, hófelhőkkel ábrázolt égbolt, alatta egy metropolisz utcája, a járdát, telefonfülkét, vezetékeket belepte a hó.
– Cortez – rázta meg a fejét Vladár –, gondold át a rajzversenyt. Komolyan mondom.
Aztán a következő kép alá tette a rajzot. És gúnyosan elvigyorodott. Na, az csak az én rajzom lehet.
– Renáta – mutatta fel a rajzot, mire mindenki felröhögött. –Pontosan mi ez?
– Egy téli táj – válaszoltam.
– Sejtettem, mivel ez volt a feladat. De mit ábrázol? Mi ez a sok pötty?
– Hóesés.
– És ez a folt?
– Egy erdő.
– Értem. Tehát akkor mindenkinek világos, mit ábrázol a kép?
A többiek bólogattak meg igeneztek, úgyhogy szerencsére továbbmentünk, így csak enyhén alázott. Hurrá. Még Arnold képére tért ki Vladár, vagyis inkább arra, hogy a rajzán látható befagyott tó jege miért repedezik. Ebbe kár volt belemennie, mert Arnold a globális felmelegedéstől kezdve a repedések szimbolikus ábrázolásán át mindenről beszélt, és közben ki is csöngettek.
Az udvaron felkapcsolt karácsonyi világítás meg a sulirádióból szóló karácsonyi zene, na meg a forró csoki illata igazi karácsonyi érzést váltott ki belőlünk, olyan meghitt volt és hangulatos, ráadásul a hófehér égbolt néhány szürke felhője egyértelműen havazást ígért. Legalábbis nekem, merthogy meteorológiai befolyásoltság alatt állok, ilyeneket illik tudnom. És ezt jól láttam, ugyanis a duplamatek első óráján esni kezdett a hó, először hatalmas, lassan szálló pelyhekben, aztán sűrűbben, végül pedig már szakadt.
Kicsöngetés után mindenki rohant ki a szabadba. Az udvart vastagon befedte a hó, minden fehér volt, a sűrűn szálló pelyhek pedig szünet nélkül hullottak az égből. A szám elé tekertem a sálam, és felvettem a kesztyűm, úgy sétáltam ki az árkádok alól, a következő pillanatban pedig Ricsi dobott meg a tél első hógolyójával. Lesöpörtem vizes hajamról a havat, és gondoltam, akkor hógolyózzunk. Végül is mindenki beszállt a csatába, egyedül Arnold olvasott az árkád alatt állva (ő nem rajong a hógolyózásért), mindenki más hülyült a hóban.
Utolsó óránk irodalom volt, még akkor is szakadt a hó, az osztály pedig teljesen fel volt dobódva. A radiátoron egy csomó kesztyű, sál meg egy pulcsi is száradt (Virágé, mert angyalkát csinált, ezért belefeküdt a hóba, és csuromvizes lett). Kardos bevágta maga mögött az ajtót, ledobta a naplót az asztalra, és ügyet sem vetve a kinti havazásra, az osztályhoz fordult:
– „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel” – kezdte, mire már félig felemeltem a kezem. Kardossal találkozott a tekintetünk, finoman biccentett, jelezve, hogy tudja, hogy tudom, aztán folytatta. – Reni, Kinga és Arnold kivételével a többiek véleményére vagyok kíváncsi.
Kissé lejjebb csúsztam a széken, és némán figyeltem, hogy ki mit mond. Kardos megismételte az idézetet, aztán felszólította Dávidot.
– Öhm – vakarta meg az állát Dave. – A pótvizsgaterem ajtaja feletti kiírás? – tippelt, mire hangosan felnevettünk.
– Nem Felmayer, ez nem talált, de úgy érzem, azt a kiírást is lesz alkalmad olvasgatni – rázta meg a fejét Kardos, és a jelentkező Andrishoz fordult.
– Az egyik stratégiai játék ezzel az idézettel kezdődik – mondta.
– Hülye, az nem ez. Az teljesen más szöveg – vágott közbe Robi.
– Mondom, hogy ez az!
– De nem!
Kardos maga előtt összefont karral hallgatta a két kocka vitáját, végül megelégelte.
– Elég!
Erre Robi és Andris rögtön elhallgattak, de szúrós szemekkel néztek egymásra. Úgy érzem, ez a vita még folytatódik.
Kardos, mivel senki nem tudta a választ, kinyittatta a könyvet és a szöveggyűjteményt Dante Isteni színjátékánál, és belekezdett az anyagba.
Én, mondjuk, élveztem, de a többiek fellélegeztek a kicsengetéskor.
A sűrű hóesésben indultam haza, Virág nem tartott velem, mert jött érte az apukája, hogy elmenjenek fenyőfát venni.
– Elvált szülők, két karácsony, két fa – magyarázta szomorúan, miközben kinyitotta a kocsiajtót.
Anyu üzent, hogy a havazás miatt megbénult a közlekedés, és millió helyre hívták, hogy mondja meg, meddig tart a hóesés. Úgyhogy hazaérve megcsináltam magamnak egy mirelit pizzát, és a babzsák fotelemben ülve olvastam, amikor csipogott a telefonom. Cortez üzent, hogy menjek fel msn-re. Tökre izgatottan kapcsoltam be a gépem, de aztán hamar lelombozódtam. Bemásolom.
Cortez üzenete: Szia, figyelj, átküldöm, amit írtam a Fösvényről.
Reni üzente: Szia. Jó, mindjárt elolvasom.
Cortez üzenete: Oké, akkor ma nem megyek korepre.
Reni üzenete: Nem úgy volt, hogy együtt írjuk át?
Cortez üzenete: Nem fontos. Jó lesz ez így.
Csodálkozva elfogadtam a fájlt, és amíg megnyitottam, egy új ablak villant be.
Ricsi üzenete: Ren, te is jössz szánkózni? Lol, ez poén lesz.
Reni üzenete: Milyen szánkózás?
Ricsi üzenete: Tudod. Hón sikló szerkezet, szánkó…
Reni üzenete: Tudom, mi az a szánkó. És nem hón, hanem havon…
Ricsi üzenete: Tökmind1. Jössz? Megyünk páran.
Reni üzenete: Nem, én nem tudok menni, de jó szórakozást.
Elköszöntem Ricsitől, aztán elolvastam Cortez hatmondatos dolgozatát A fösvényről. Sehogy nem tetszett, egyszerűen értelmetlen volt és összecsapott. De mit tehettem volna? Miért szívassam korrepetálással, amikor a barátaival szánkózhatna? Hjajj. Visszaírtam, bemásolom.
Reni üzenete: Ez tök jó.
Cortez üzenete: Tényleg?
Reni üzenete: Aha. Jó szánkózást. Szia.
Cortez üzenete: Kösz, szia.
Kivettem a nyomtatóból a lapot, és még egyszer elolvastam. Kétségtelen, három percet, ha foglalkozott vele. De nem hagyhatom, hogy azért egyest kapjon, mert éppen jobban érdekli a hóesés, mint A fösvény. Mire anyu hazaért, kész lettem a „lebutított, minimális szókinccsel megírt” dolgozattal, plusz meghallgattam Virág élménybeszámolóját a fenyővásárlásról, és még Kinga is lefárasztott telefonon, lediktálta, hogy az osztályterem díszítéshez milyen kellékeket vigyek. Elegem van.
Hóesés: 5/3 – eleinte poén volt, de most már elállhatna.
Szánkózás: 5/1 – sajna nem tudtam elmenni, mert aput vártam webkamerán, na meg Cortez dogáját írtam.
Apu: 5/5 – webkameráztunk, azért most már hiányzik. L
Közösségi portál: 5/4 – egy ideje nem voltam, ma megnéztem, negyvenkét bejelölésem volt, Szent Johannás diákok, a felsőbb évfolyamokból. Hú, mennyi barátom lett hirtelen! J

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése