Úgy látszik, ez egy ilyen díszítős
hét. Ma a kilencedikeseken volt a sor, hogy feldíszítsék az udvart. Először
fura volt, hogy a suli előtt nem állnak ott Cortezék, ahogy szoktak, de amint
beléptünk az aulába, rájöttünk, hogy miért. Máday azonnal eligazított minket,
hogy menjünk a gondnokhoz, kérjünk kültéri égőket, és a becsöngetésig
díszítsünk. Az udvarra kiérve aztán találkoztunk az osztálytársainkkal, de nem
tűntek túl lelkesnek, Cortez, Ricsi, Dave és Zsolti az árkádok alatt
ácsorogtak, és nézték, ahogyan Jacques és Gábor felaggatja az égőket.
– Sziasztok – köszöntünk
Virággal, és odaálltunk a fiúkhoz. Összesen fél mondatot beszélhettünk, mert
Kinga kirontott az udvarra, a nyomában Robi és Andris loholt, egy hatalmas
létrát cipelve.
– Tegyétek oda, és ezeket
rakjátok fel! – utasította Kinga, aztán meglátott minket. – Renáta, Virág! A
kültéri égők a fákra mennek, kezdjétek!
Ezután, hogy még inkább sürgessen
minket, tapsolt párat. Őszintén nem tudom, miért érzi úgy, hogy mindent ő
irányít, de Kingával szembeszállni maga az öngyilkosság, úgyhogy csináltuk, amit
mond, mert nem volt kedvünk belemenni egy hosszú, fárasztó és esélytelen
vitába.
– Nehezetekre esne
megmozdulni? Van még tizennyolc percünk a becsengetésig, ha addig elkészülünk,
akkor a többi szünetben már nem kell ezzel foglalkozni! Gyerünk, mozgás – förmedt
rá az árkádok alatt álló Ricsiékre, akiknek persze eszükben sem volt hallgatni
rá.
Andris odahozott nekünk egy kisebb
létrát, amire Virág felmászott, és feldobta a kültéri égősort a fára, én pedig
tartottam, nehogy lezuhanjon. Közben az a-sok is kiszállingóztak az udvarra,
valamennyien kedvetlenül cipeltek valami díszt, és követték Kinga utasításait,
aki természetesen őket is elirányította. Való igaz, hogy Kinga néha
kibírhatatlan, viszont ma igaza volt, az első óra előtt feltettünk minden díszt
az udvarra, úgyhogy a többi szünetünk szabad lett. Becsengetéskor Máday kijött,
hogy bezavarjon minket órára, és még ő is elcsodálkozott azon, hogy kész
lettünk.
– Ez igen – bólintott fagyos
elismeréssel az arcán, miután lecsekkolta, hogy minden a helyére került. Az
udvaron lévő fákat aprón világító égősorba tekertük, az árkádok boltíve mentén
girlandok és további égősorok húzódtak, szóval igazán karácsonyi hangulat lett.
Kinga magabiztosan ecsetelte, hogy
az ő irányítása alatt lettünk készen ilyen gyorsan, és még méltatta volna
magát, de Máday félbeszakította azzal, hogy „ez mind nagyszerű, de azonnal
menjünk órára”.
A rajz előtti szünetben forró
csokival a kezünkben sétáltunk ki az udvarra, miközben a sulirádió a Reszkessetek,
betörők! filmzenéjét játszotta.
– Milyen a könyv? – kérdeztem
Arnoldot, aki szokása szerint olvasott.
– Jó. Érdekes, de jó. Anne
Rice nagyon sajátosan képzeli el a vámpírokat, a karakterei mélyek, és igen
sokat vívódnak. Egészen nyomasztóan és elgondolkodtatóan írja le az örök
kárhozatra ítélt szereplőket – felelte.
– Akkor biztos jó – mosolyodtam
el a kimerítő választ hallva.
Még váltottunk pár szót a
könyvekről (elmondtam, hogy hol tartok az Anne Shirleyben, meg hogy tetszik, mert kedves
történet), aztán becsöngettek. Nem tudom, valamiért rajz előtt sosem vagyok túl
nyugodt. Vajon miért?
Vladár becsapta maga mögött az
ajtót, mire a teremben csend lett. Még Robi és Andris is abbahagyták a
beszélgetést, pedig vitatkoztak valami olyasmin, hogy Robi ellopta Andris egyik
karakterének a személyiségét (valami számítógépes játék), ezért most már nem ér
semmit a karakter, mert legyőzhető. Őszintén, fogalmam sincs miről beszéltek.
– A mai órán téli tájképet
rajzolunk – kezdte Vladár. Jaj ne! Oké, a feladat rém egyszerűnek tűnt,
rajzoljunk le egy havas tájat. Aha. A többiek neki is estek, egyedül én
bámultam úgy, mintha nem érteném. Aztán mivel összetalálkozott a tekintetem
Vladáréval, gyorsan lehajtottam a fejem, és rajzolni kezdtem.
Óra végén Kinga (önként
jelentkezett) összeszedte a rajzokat, és kivitte a tanári asztalra. Vladár
egymás alá rakosgatva nézte végig őket, csak néhány alkalommal mutatta fel a
kezében tartott rajzlapot.
– Virág! – mutatta fel Virág
hóviharos, dőlt fenyőfás, kiállításra való képét. – Ez rendkívül jól sikerült,
kifogástalan.
Virág mosolyogva megigazította a
haját, és tovább firkálgatott a füzetébe.
– Kinga, bár a rajzod pontos
és precíz, a fázó lovak ábrázolása pedig tökéletes, azért örülnék, ha néha más
témát is választanál, mert szeptember óta csak lovakat láttam tőled – közölte
Vladár.
– Már elnézést – háborgott
azonnal Kinga. – A feladat egy téli kép volt. Az istállóban álló lovak a téli
hóesésben szerintem megfelelő.
– Nem azt mondtam, hogy nem
megfelelő. Azt mondtam, eddig csak lovakat rajzoltál.
– Mert szeretem a lovakat!
– Mert ő egy ló – kiabálta be
Zsolti, mire mindenki felnevetett.
– Befognád? – fordult hátra
Kinga dühösen. – Tehát úgy gondolom, hogy teljesítettem a feladatot.
– Kinga – sütötte le a szemét
Vladár, és láttam, hogy már bánja, hogy belekezdett. – A rajzod jó. Ennyi – legyintett,
és gyorsan továbbment. – Név nélküli? – mutatta fel. Cortez hanyagul fellóbálta
a kezét, bár nem kellett volna. Arról a képről üvöltött, hogy az övé.
Tökéletes, hófelhőkkel ábrázolt égbolt, alatta egy metropolisz utcája, a járdát,
telefonfülkét, vezetékeket belepte a hó.
– Cortez – rázta meg a fejét
Vladár –, gondold át a rajzversenyt. Komolyan mondom.
Aztán a következő kép alá tette a
rajzot. És gúnyosan elvigyorodott. Na, az csak az én rajzom lehet.
– Renáta – mutatta fel a rajzot,
mire mindenki felröhögött. –Pontosan mi ez?
– Egy téli táj – válaszoltam.
– Sejtettem, mivel ez volt a
feladat. De mit ábrázol? Mi ez a sok pötty?
– Hóesés.
– És ez a folt?
– Egy erdő.
– Értem. Tehát akkor
mindenkinek világos, mit ábrázol a kép?
A többiek bólogattak meg
igeneztek, úgyhogy szerencsére továbbmentünk, így csak enyhén alázott. Hurrá.
Még Arnold képére tért ki Vladár, vagyis inkább arra, hogy a rajzán látható
befagyott tó jege miért repedezik. Ebbe kár volt belemennie, mert Arnold a globális
felmelegedéstől kezdve a repedések szimbolikus ábrázolásán át mindenről
beszélt, és közben ki is csöngettek.
Az udvaron felkapcsolt karácsonyi
világítás meg a sulirádióból szóló karácsonyi zene, na meg a forró csoki illata
igazi karácsonyi érzést váltott ki belőlünk, olyan meghitt volt és hangulatos,
ráadásul a hófehér égbolt néhány szürke felhője egyértelműen havazást ígért.
Legalábbis nekem, merthogy meteorológiai befolyásoltság alatt állok, ilyeneket
illik tudnom. És ezt jól láttam, ugyanis a duplamatek első óráján esni kezdett
a hó, először hatalmas, lassan szálló pelyhekben, aztán sűrűbben, végül pedig
már szakadt.
Kicsöngetés után mindenki rohant
ki a szabadba. Az udvart vastagon befedte a hó, minden fehér volt, a sűrűn
szálló pelyhek pedig szünet nélkül hullottak az égből. A szám elé tekertem a
sálam, és felvettem a kesztyűm, úgy sétáltam ki az árkádok alól, a következő
pillanatban pedig Ricsi dobott meg a tél első hógolyójával. Lesöpörtem vizes
hajamról a havat, és gondoltam, akkor hógolyózzunk. Végül is mindenki beszállt
a csatába, egyedül Arnold olvasott az árkád alatt állva (ő nem rajong a hógolyózásért),
mindenki más hülyült a hóban.
Utolsó óránk irodalom volt, még
akkor is szakadt a hó, az osztály pedig teljesen fel volt dobódva. A radiátoron
egy csomó kesztyű, sál meg egy pulcsi is száradt (Virágé, mert angyalkát
csinált, ezért belefeküdt a hóba, és csuromvizes lett). Kardos bevágta maga
mögött az ajtót, ledobta a naplót az asztalra, és ügyet sem vetve a kinti
havazásra, az osztályhoz fordult:
– „Ki itt belépsz, hagyj fel
minden reménnyel” – kezdte, mire már félig felemeltem a kezem. Kardossal
találkozott a tekintetünk, finoman biccentett, jelezve, hogy tudja, hogy tudom,
aztán folytatta. – Reni, Kinga és Arnold kivételével a többiek véleményére
vagyok kíváncsi.
Kissé lejjebb csúsztam a széken,
és némán figyeltem, hogy ki mit mond. Kardos megismételte az idézetet, aztán
felszólította Dávidot.
– Öhm – vakarta meg az állát
Dave. – A pótvizsgaterem ajtaja feletti kiírás? – tippelt, mire hangosan felnevettünk.
– Nem Felmayer, ez nem
talált, de úgy érzem, azt a kiírást is lesz alkalmad olvasgatni – rázta meg a
fejét Kardos, és a jelentkező Andrishoz fordult.
– Az egyik stratégiai játék
ezzel az idézettel kezdődik – mondta.
– Hülye, az nem ez. Az teljesen
más szöveg – vágott közbe Robi.
– Mondom, hogy ez az!
– De nem!
Kardos maga előtt összefont karral
hallgatta a két kocka vitáját, végül megelégelte.
– Elég!
Erre Robi és Andris rögtön
elhallgattak, de szúrós szemekkel néztek egymásra. Úgy érzem, ez a vita még
folytatódik.
Kardos, mivel senki nem tudta a
választ, kinyittatta a könyvet és a szöveggyűjteményt Dante Isteni
színjátékánál, és
belekezdett az anyagba.
Én, mondjuk, élveztem, de a
többiek fellélegeztek a kicsengetéskor.
A sűrű hóesésben indultam haza,
Virág nem tartott velem, mert jött érte az apukája, hogy elmenjenek fenyőfát
venni.
– Elvált szülők, két
karácsony, két fa – magyarázta szomorúan, miközben kinyitotta a kocsiajtót.
Anyu üzent, hogy a havazás miatt
megbénult a közlekedés, és millió helyre hívták, hogy mondja meg, meddig tart a
hóesés. Úgyhogy hazaérve megcsináltam magamnak egy mirelit pizzát, és a babzsák
fotelemben ülve olvastam, amikor csipogott a telefonom. Cortez üzent, hogy
menjek fel msn-re. Tökre izgatottan kapcsoltam be a gépem, de aztán hamar
lelombozódtam. Bemásolom.
Cortez üzenete: Szia,
figyelj, átküldöm, amit írtam a Fösvényről.
Reni üzente: Szia. Jó,
mindjárt elolvasom.
Cortez üzenete: Oké, akkor
ma nem megyek korepre.
Reni üzenete: Nem úgy volt,
hogy együtt írjuk át?
Cortez üzenete: Nem fontos.
Jó lesz ez így.
Csodálkozva elfogadtam a fájlt, és
amíg megnyitottam, egy új ablak villant be.
Ricsi üzenete: Ren, te is
jössz szánkózni? Lol, ez poén lesz.
Reni üzenete: Milyen
szánkózás?
Ricsi üzenete: Tudod. Hón
sikló szerkezet, szánkó…
Reni üzenete: Tudom, mi az
a szánkó. És nem hón, hanem havon…
Ricsi üzenete: Tökmind1.
Jössz? Megyünk páran.
Reni üzenete: Nem, én nem
tudok menni, de jó szórakozást.
Elköszöntem Ricsitől, aztán
elolvastam Cortez hatmondatos dolgozatát A fösvényről. Sehogy nem tetszett, egyszerűen
értelmetlen volt és összecsapott. De mit tehettem volna? Miért szívassam
korrepetálással, amikor a barátaival szánkózhatna? Hjajj. Visszaírtam,
bemásolom.
Reni üzenete: Ez tök jó.
Cortez üzenete: Tényleg?
Reni üzenete: Aha. Jó
szánkózást. Szia.
Cortez üzenete: Kösz, szia.
Kivettem a nyomtatóból a lapot, és
még egyszer elolvastam. Kétségtelen, három percet, ha foglalkozott vele. De nem
hagyhatom, hogy azért egyest kapjon, mert éppen jobban érdekli a hóesés, mint A
fösvény. Mire anyu hazaért, kész lettem a „lebutított, minimális
szókinccsel megírt” dolgozattal, plusz meghallgattam Virág élménybeszámolóját a
fenyővásárlásról, és még Kinga is lefárasztott telefonon, lediktálta, hogy az
osztályterem díszítéshez milyen kellékeket vigyek. Elegem van.
Hóesés: 5/3 – eleinte poén volt,
de most már elállhatna.
Szánkózás: 5/1 – sajna nem
tudtam elmenni, mert aput vártam webkamerán, na meg Cortez dogáját írtam.
Apu: 5/5 – webkameráztunk, azért
most már hiányzik. L
Közösségi portál: 5/4 – egy
ideje nem voltam, ma megnéztem, negyvenkét bejelölésem volt, Szent Johannás
diákok, a felsőbb évfolyamokból. Hú, mennyi barátom lett hirtelen! J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése