Reggel anyu szomorú volt, amiért
tegnap egész délután egyedül voltam, úgyhogy megígérte, hogy a hétvégénk „igazán
lányos lesz”.
– Tessék, a maradék dísz,
vidd be az iskolába – nyomott a kezembe két szatyrot, miközben kimentünk a
házból.
Virág a kapuban várakozott, az
iskolatáskája dugig volt pakolva.
– Kinga téged is hívott? – kérdeztem
mosolyogva, gondolva, a táskájában tuti díszek vannak.
– Ne is mondd. Éppen apuval
választottunk műfenyőt, erre tizenöt percen keresztül hadart a telóban, hogy
mit vigyek mára – rázta a fejét.
– Műfenyőtök lesz? – kérdezte
anyu, miközben beszálltunk a kocsiba.
– Csak apu lakásában.
Komolyan veszi, hogy emós vagyok, úgyhogy fekete fát vettünk.
– Az elég bizarr, nem? – csodálkoztam.
– Nekem mindegy – vonta meg a
vállát szomorúan, és az arcába fésülte a haját.
Anyu a visszapillantóból látta,
hogy Virág befordult, úgyhogy felajánlotta, ha nincs más programja hétvégére,
akkor csatlakozzon hozzánk. Mondtam neki, hogy semmi extra, csak filmet nézünk,
meg sütünk palacsintát, megnézzük a karácsonyi vásárt, meg ilyen lányos dolgok,
Virág pedig teljesen felvidult az ötlettől, és azt mondta, ha nem zavar, akkor
szívesen csatlakozik.
Kingával pont egy időben értünk a
suli elé.
– Díszek? – kérdezte köszönés
nélkül.
Meglóbáltam a kezemben tartott
szatyrokat, Virág a táskáját, Ricsi egy égősort rángatott elő, Cortez pedig egy
fagyöngyöt. Kinga elégedetten bólintott, aztán Zsoltira förmedt.
– Azt a kis harangot hoztad?
Mégis mit kezdjek vele? Nyeljem le?
– Jó lenne – vágta rá Zsolti,
majd széttárt karral körbenézett. –Dave semmit nem hozott, mégis engem szúrsz
le?
– Ostoba! – nézett az ég felé
Kinga. – Dave nem karácsonyozik, hanem hanukát tart. Honnan szerezzen
karácsonyi díszt? – nézett unottan az ég felé, aztán felgyalogolt a lépcsőn. Mi
mosolyogva néztük az értetlen Zsoltit.
Ezen még elvoltak egy darabig
(mármint azon, hogy Dave okosan kivédte a díszítés témát), aztán rátértek a
tegnap esti szánkózásra, így végre megértettük, hogy Dávid álla miért van
lehorzsolva. Az aulába lépve még mindig azon ment a szöveg, hogy Dave szerint
Zsolti a „tetemes súlyával” lelökte a szánkóról, de Zsolti állítja, hogy nem ő
tehet a gravitációról, meg ilyesmi. Cortez mögöttem jött, úgyhogy bevártam, és
kinyitottam a táskám.
– Figyelj – húztam félre. – Másold
le szó szerint, az egészet.
– Mi ez? – csodálkozott,
miközben levette a sapkáját, és megborzolta a haját. Egy pillanatra
elkalandoztam a látványon, aztán gyorsan észbe kaptam.
– A fösvény. Próbáltam
egyszerűen írni, az egyszerűbbnél is egyszerűbben. Van benne hat szóismétlés és
négy helyesírási hiba, az egészet másold le, így hiteles lesz – suttogtam.
Cortez félmosolyra húzta a száját,
kikapta a kezemből, és beleolvasott.
– Azt mondtad, hogy jó, amit
írtam.
– Tudom. De ha megmondom,
hogy rossz, akkor nem tudsz elmenni szánkózni, és akkor lemaradsz Dave
horzsolásos sztorijáról – vonogattam a vállam zavartan.
– Rendes vagy. Kösz – biccentett
nevetve, és felment a lépcsőn. Hatalmasat sóhajtva néztem utána, majd
felriadtam a bambulásból, mert egy Mikulás-jelmezes alak lépett elém.
– Ho-ho-ho – mosolygott a
műszakálla alatt.
– Monsieur Borrel? – néztem csodálkozva
az igazgatóra, és elfogadtam a kezembe nyomott szaloncukrot.
Cortez francia kultúrán átmásolta
az egész beadandó dolgozatot, miközben mi Monsieur Durand diktálását körmöltük.
Arnolddal és Virággal szünetben az udvarra mentünk.
– Láttátok a faliújságot?
Lehet menni korizni a sulival – pislogott nagyokat Virág, miközben belekortyolt
a forró csokiba.
– Láttam. Szeretnél menni? – kérdeztem
vissza.
– Hát, a kiírás szerint
minden péntek délután Korponay viszi korizni a diákokat, egészen január végéig,
úgyhogy majd megnézhetnénk, milyen.
– Jó ötlet. Arnold? – fordultam
Arnold felé, de az óvatos mosolyából már tudtam a választ. – Oké, értettem – nevettem
el magam.
Kardos pontosan érkezett órára, és
azonnal a beadandókat kérte.
– Antai-Kelemen, Felmayer, Haraszti
– nyitotta ki a naplót, mire Cortez és Dave feltápászkodtak, és kimentek az
asztalhoz.
– A fenébe – szólt a helyén
ülő Robi. Ebből világossá vált, hogy elfelejtette.
– Haraszti, remélem, nyomós
okod van, amiért nem hoztad el a javítási lehetőségként felajánlott
házidolgozatot – nézett rá szúrós szemmel Kardos.
– Igen – bólogatott Robi.
– Megosztanád velünk?
– Egyéni csúcsot döntöttem a Need
for Speedben. Jobbat, mint
Andris – közölte. Az osztályban többen megtapsolták, meg elnevették magukat,
Kardos viszont gyilkos tekintettel meredt rá.
– Jobb lett volna, ha ezt
magadban tartod. Hajlandó lennél jövő hétre megírni?
– Természetesen – bólintott
Robi.
– Lekötelezel – gúnyolódott
Kardos, és felemelte Dave dolgozatát. – Felmayer, ez jónak tűnik, de a te esetedben
osztályozás előtt mindenképp ellenőrizném az internetet – tette félre a lapot,
mire Dave megvonta a vállát. Cortez dolgozata következett, úgyhogy a pad alatt
idegesen doboltam a térdemen. Legalább ezerszer elmotyogtam magamban, hogy
lebuktunk, és folyamatosan levert a víz, mire végül Kardos felnézett a
lapokból.
– Jó, ez már valami – bólintott.
Megkönnyebbülten leejtettem a kezem, és éreztem, ahogyan a begörcsölt izomzatom
némileg enged. – Vannak hibák, de összességében látszik rajta, hogy jót tesz a
korrepetálás. Örülnék, ha ezt a teljesítményt magadtól is elérnéd,
felszabadítva ezzel Renátát, akinek bizonyára akadna jobb programja, mintsem
hogy veled vesződjön a szabad délutánjain… Négyes – fejezte be végül Kardos, és
hanyagul leejtette az asztalra a lapot.
Még én is ledöbbentem a jegy
hallatán. Négyes! Hűű! Így tuti, hogy nem áll bukásra. Miközben Kardos a
táblára írt, Cortez meglökte a székem, mire hátrafordultam.
– Kösz – olvastam le a
szájáról. Az arca döbbent volt, de egyben boldog is.
– Nincs mit – mosolyodtam el
zavartan, és visszafordultam. Komolyan, a szívem valahol a torkomban kalapált,
annyira örültem, amiért Cortez örül. Hű. J
A szünetben persze megkaptam a
magamét Kingától, amiért „tuti, hogy Cortez dolgozatát én írtam”, és Arnold is
megjegyezte, hogy bár szerinte „Cortez sötét”, a négyese miatt legalább már nem
áll bukásra, ergo nem kell korrepetálnom. Azért én ebben nem vagyok olyan
biztos.
Dupla ofőt tartottunk (a
teremdíszítés és húzás miatt Haller elkért minket tesiről), úgyhogy ennek
kifejezetten örültem. A duplaóra első felében a termet díszítettük, közben az
ofő megengedte, hogy bekapcsoljuk a tévét. Andris és Robi azonnal élt a
lehetőséggel, és beállította a zenecsatornát, mi pedig Kinga irányítása alatt
díszítettünk.
Miután kész lettünk, Kinga még
kiigazíttatott pár dolgot (vagyis inkább mindent), aztán az ofő felállt az
asztaltól.
– Jó, szünet után következik
a húzás – mondta, miközben éppen csengettek.
Lesiettünk az udvarra, a téma
természetesen a húzás volt.
– Bárcsak Cortezt húznám – sóhajtottam,
Virág pedig megértően bólintott. – Vagy inkább nem. Fogalmam sincs, mit vennék neki
– ráztam meg a fejem, amire Virág ismét megértően bólintott. – De mégis.
Szeretném őt húzni – vitatkoztam tovább magammal.
Akármit mondtam, Virág bólintott.
– Te kit húznál szívesen? – kérdeztem
Arnoldot, aki szerintem kicsit unta ezt az évődést. Virággal ellentétben őt nem
dobja fel az „órákig beszéljünk ugyanarról a dologról”.
– Téged – felelte egyszerűen.
Na, ezen totál ledöbbentem.
– Miért?
– Ezt komolyan kérdezed? – nézett
csodálkozva, majd megrázta a fejét. – Egy percig nem kéne gondolkoznom az
ajándékodon. Könyv.
– Tényleg – mosolyodtam el.
– Ellenben, ha mást húzok,
akkor az komoly fejtörést okozhat, márpedig nem szeretem feleslegesen pazarolni
az időmet, pláne nem olyanra, hogy mivel ajándékozzam meg valamelyik értelmi
képességekkel nem kifejezetten rendelkező osztálytársam – felelte. Mosolyogva
bólogattam, a válasza olyan volt, amire számítottam. Intelligensen megalázó.
Borzalmasan izgatott voltam, minden erőmmel arra koncentráltam, hogy Cortezt
húzzam.
A következő szünetben ugyanúgy
álltunk, ugyanott, csak éppen egy-egy cetlivel a zsebünkben.
– Kit húztál? – kérdeztem
Arnoldot.
– Ricsit. Te?
– Robit – bólintottam. – Virág?
– Zsoltit – felelte.
Hát, ennyit a húzásról. Az ofő
beledobta a cetliket egy sapkába, tizenkét név, plusz az övé, az tizenhárom, és
az órából húsz perc elment azzal, hogy Virág nem értette, ha páratlanok a
nevek, akkor hogy húzunk. Mert állítása szerint akkor egyvalaki kimarad.
Először csak Arnold és én próbáltuk meggyőzni, hogy a „mindenki beleteszi a
nevét, és ki is húz egy nevet, akkor végül egy sem marad” logika alapján
próbáljon gondolkodni, nem sikerült. Aztán az ofő is beszállt a
magyarázkodásba, Kingával együtt, végül szegény Virágra záporoztak az értelmi
szintjét minősítő jelzők, már mindenki kiabált vele. Húsz perc elteltével azt
mondta, hogy már érti, de utána odasúgta nekem, hogy később mondjam el újra.
Ezután az ofő körbesétált a sápival, és mindenki húzott, mindenkinek más színű
papír jutott, az ofő pedig felírta a nevünk mellé a füzetébe.
– Rendben. Gondolom, világos,
hogy a neveket titokban kell tartani, úgy lesz meglepetés – kezdte, mire
mindenki mosolyogva összenézett valakivel. Erről ennyit. J
– A másik pedig – folytatta –, mielőtt elkezdődne a cserélgetés, közlöm, hogy a
neveket nem véletlenül írtam különböző színű lapokra. Nincs csere, mindenki azt
ajándékozza meg, akit eredetileg húzott, ezt felírtam, tehát nem csereberélünk.
A titoktartásról annyit, hogy engem
Jacques húzott, Virágot az ofő, Arnoldot Gábor, Cortezt Andris, Cortez pedig
Kingát. L
Suli után Virággal
hazagyalogoltunk. (A latyakos, sáros dombon élmény felfelé baktatni, mostanában
kezdem érteni a budai, lejtős utcák igazi hátrányát.) Anyu utánunk egy órával
érkezett, egy csomó szatyorral. Segítettünk behordani, majd miközben anyu
kipakolt a konyhában, én az étkezőasztalra rakott DVD-borítókat nézegettem.
– Palacsintás, maratoni
filmnézés? – kérdezte, mire Virággal automatikusan bólintottunk. Kezdődik a
lányos hétvége. J
Irodalom: 5/5 – Cortez négyest
kapott. Hű. J
Húzás: 5/3 – mit vegyek Robinak?
Tippem sincs.
Palacsinta: 5/3 – kicsit száraz
lett és fura alakú, de azért megettük.
Dave: 5/4 – csalódott, hogy nem
magát húzta, ezen sokat nevettünk J
Cortez: 5/5* – tuti, hogy az
irodalomjegy miatt, de ma rengeteget mosolygott. Szeretem. J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése