Mára további két osztálytársunk
betegedett le, Ricsi és Arnold (aki reggel küldött sms-t), úgyhogy heten
hiányoztak a tizenkettőből. Óriási. A suliba beérve egyenesen az osztályba
mentem. Dávid egy laptoppal ült a helyén.
– Reni, akarsz köszönni
Zsoltinak? – kérdezte, amikor beléptem.
– Te webkamerázol a suliban?
– döbbentem le, majd látva Dave teljesen természetes arckifejezését, megvontam
a vállam, és odamentem hozzá. A képernyőn lévő kis ablakban Zsolti erőltetetten
köhögött, majd amikor meglátott, abbahagyta.
– Ja, Reni az? Szia, Reni! – vigyorgott,
és nem úgy tűnt, mint aki szörnyen beteg.
– Lógós – közöltem
összehúzott szemekkel, mire Dávid és a kis ablakban Zsolti is felröhögött.
– Csak egy kis szabadság. Az
orvos szerint komoly torokgyulladásom van, pihennem kell – magyarázta.
– Na persze – mosolyodtam el,
és „jobbulást kívánva” otthagytam őket.
A helyemen ülve rájöttem, hogy
Arnold és Virág hiányzása miatt teljesen egyedül maradtam. L
Az első szünetben ugyan lementem
az udvarra, de olyan hülyén éreztem magam, ahogyan ott olvasok egyedül, hogy a
továbbiakban inkább fent maradtam a teremben. Ebédszünetben aztán Cortez és
Dávid a laptopon néztek egy filmet, Kinga az a-s lányokból kettővel csevegett a
folyosón (a többi hiányzott), én pedig unottan üldögéltem a helyemen, és Robit
hallgattam, aki az új videókártyájáról mesélt. Szörnyen izgalmas volt. A
rengeteg hiányzó miatt sem törin, sem föcin nem haladtunk tovább, helyette
megnéztük a Baraka – Világok arcait.
Francia kultúrán Monsieur Durand engedte, hogy csendben elfoglaljuk
magunkat, úgyhogy előszedtem a könyvem, és olvastam.
– Kicsit fáj a fejem – súgta
Cortez Dávidnak halkan, de azért én is hallottam.
– Az enyém is – bólogatott
Dávid. Kinga felkapta a fejét.
– Eszetekbe ne jusson lógni!
Holnap már hárman is jönnek, úgyhogy tanulni fogunk, amit, ha nem jöttök, be
kell pótolnotok! Én a ti szellemi szintetekkel inkább bejönnék!
– Kinga olyan kedves, nem?
Egyszerűen szeretnivaló – nézett körbe gúnyosan a teremben Dávid.
– Ez nem kedvesség kérdése!
Elmondanám, hogy reggel óta lüktet a fejem, de tűröm, mert nem engedhetem meg
magamnak a hiányzást! Most nem – felelte felszegett állal Kinga.
– Melegfront van. Attól
fájhat a fejed – néztem fel a könyvemből. Fogalmam sincs, miért osztottam meg
ezt az információt, de mindegy.
– Csak hogy tudd, nem vagyok
frontérzékeny – fújtatott mérgesen. Oké, csak egy tipp volt, de mindegy. Inkább
visszamerültem a könyvembe.
– Kinga, szerintem a te fejed
az okos gondolatok miatt lüktet. Túl sok van belőle – szólalt meg Cortez.
– Igen. Verekszenek az okos
gondolataid. Attól lüktet. A kevésbé okos gondolataidat ki akarják túrni, hogy
legyen hely még több észnek – kapott rá Dávid is a cikizésre, és Cortezzel
együtt óra végégig szívták a vérét. Kinga tűrte egy darabig, majd átdobta a
válla felett a haját, és a mappáját magához szorítva felállt.
– Tudjátok, mennyire
éretlenek vagytok?
– Nem. Mennyire? – kérdezte
Dávid.
– Mondjuk, egy tízes skálán?
Hét-nyolc? – fordult hozzá Cortez. Nem bírtam komolyan hallgatni őket,
akaratlanul is elmosolyodtam.
– Na jó, én nem tűröm tovább
ezt a gyerekes, nevetséges viselkedést, így is elvett negyvenöt percet az
életemből, hogy figyeltem rátok – közölte, majd az értetlenül pislogó Monsieur
Durand-tól elköszönve pontosan a kicsengetés pillanatában kiviharzott a
teremből.
– Na, ez jólesett. A stréber
jól kiakadt – röhögött Dávid, bedugva a fülébe a headsetet.
A folyosón a szekrényembe pakolva
igyekeztem észrevétlen maradni, amíg Kinga és a két a-s lány hangosan, egymás
szavába vágva elcsörtettek mögöttem. Igaz, az elejét nem hallottam, de biztos,
hogy Cortez és Dávid viselkedése volt a téma, mert gyakran használták az
éretlen, fejletlen, logikátlan, ostoba, buta, nem menő kifejezéseket. Hát,
ebben nem értünk egyet, de mindegy.
A suli elé kiérve megálltam pár
pillanatra, mert nem tudtam eldönteni, hogy felvegyem-e a farmedzsekim, vagy
ne. Végül nem vettem, mert nagyon sütött a nap.
– Cortez, este msn-n
beszélünk – ült be Dávid az apukája mellé a kocsiba, és úgy indultak el, hogy
mindketten a headsettjükbe beszéltek. Ki tudja, talán egymással. Mindegy.
Lesétáltam a lépcsőn, és
visszafordultam egy pillanatra az alsó lépcsőfokon ülő Cortezhez.
– Szia – köszöntem el. Cortez
a zenelejátszóját nyomkodva felnézett rám.
– Merre mész? – kérdezte.
Ettől teljesen ledöbbentem, hirtelen nem is tudtam válaszolni, csak felmutattam
az utcára.
– Akkor várj, én is arra
megyek – pattant fel a lépcsőről, és letörölte a gatyáját. A gördeszkáját a
kezébe fogva elém lépett.
– Átviszed Ricsinek a leckét?
– kérdeztem, de Cortez óvatos mosolyát látva már meg is bántam a kérdést. Tuti
jól szórakozik rajtam.
– Majdnem. Tony Hawkozni
fogunk. De a lecke se rossz ötlet – felelte gúnyosan, miközben elindultunk az
utcán felfelé.
– Az mi? – kérdeztem egy idő
után, mert kínosan éreztem magam, hogy semmit nem tudok reagálni.
– Gördeszkás játék – közölte,
miután felocsúdott a döbbenetből, amit tudatlanságommal okoztam.
– Értem – bólintottam, és
próbáltam normálisan lélegezni, miközben ujjaimmal a pulóverem alját
nyújtogattam. Mire felértünk a dombon, már szinte szoknyát csináltam belőle.
Jaj.
Egész úton csak pár szót
váltottunk, mivel Cortez leginkább a zenelejátszóját nyomkodta.
– Én erre megyek – mutattam
be Virágék utcájába.
– Oké, szia – intett, és
bedugta a fülébe a fülhallgatót. Nagyot sóhajtva néztem utána, majd Virágék
házáig futólépésben tettem meg az utat.
Virág sokkal jobb színben volt,
éppen egy Harry Potteres bögrét töltött újra teával, amikor megérkeztem.
– Hú, de piros az arcod! Rohantál?
– kérdezte, miközben felhúzta a térdeit törökülésbe.
– Cor-tez el-jött ve-hlem… na
jó, le kell ülnöm – mondtam ki egy szuszra, és lehuppantam a fotelbe. A
leckeírásból persze semmi nem lett, mert amíg ott voltam, csak azt a pár percet
elemeztük, amíg Cortezzel együtt sétáltunk az utcában. De ezt minden
szempontból megvizsgáltuk.J
Hazaérve a leckéim megírása közben
Arnolddal webkameráztam, akit állítása szerint ma migrén gyötört. Nála is
bepróbálkoztam a melegfrontos elméletemmel, ő viszont igazat adott, szerinte
attól fájt a feje. Na ugye, mégis jó, hogy ilyen belső információim vannak a
meteorológiával kapcsolatban.
Cortezzel sétálni: 5/5 – Jó, nem
hivatalos séta, és nem is beszéltünk közben, de akkor is húú. J
Vacsorára carbonara spagetti:
5/3 – szerintem nem ez a carbonara, de majd utánanézek.
Pótvacsora apuval: 5/5 – késő
este dupla melegszendvicset csináltunk, amikor a lebukás esélye minimálisra
csökkent. J
Gépkorlátozás: 5/5 – anyu ma
feloldotta, ugyanis minden hiányzónak én diktáltam le a leckéket (közben azért
beszélgettünk is J).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése