Reggel apu kicsit korábban vitt
minket suliba, mert nyolcra kellett átérnie Pestre, szóval Virággal már
7:25-kor a kapu előtt ácsorogtunk. Pár perc múlva Cortez és Ricsi sétált
felénk.
– Mit csináltok itt ilyen
korán? – kérdezte Ricsi.
– Kiraktak minket – mosolygott
Virág.
– Elaludtad a hajad? – húzta
össze a szemöldökét Ricsi, mire Virág automatikusan a hajához kapott.
– Nem, csak feltupíroztam.
– Béna.
– A tiéd béna!
Cortezzel szinte egyszerre
nevettünk fel, mert ennél gyerekesebb párbeszédet már rég hallottunk.
Mindenesetre szórakoztató volt. Nem sokkal később megérkezett Zsolti, és Dave
apukájának a kocsija is begördült elénk. Csakhogy Dave-vel együtt a papája is
kiszállt.
– Jó reggelt! – köszöntünk,
de Dave apukája a headsetjével beszélt.
– Gyerekek – szólt végül
hozzánk, bár elsőre nem tudtuk, hogy ez nekünk szól, csak tippeltük, hogy nem a
telefonba mondja –, én is voltam diák.
Ez rosszul kezdődött. Ha egy
felnőtt úgy kezdi, hogy megérti, mert ő is volt… abból általában mindig
leszidás lesz.
– És a viccet is értem. Csak
nem szeretem – folytatta.
– Elnézést a telefonhívás
miatt, az én voltam… – kezdte Zsolti, de Dávid apukája megrázta a fejét.
– Kamasz fiam van, pár
éjszakai hívás a minimum, amit el kell viselnem – vonta meg a vállát. – De
könyörgöm, harminc adag gesztenyepüré? Ránk romlik! Gyerünk, segítsetek
kiszedni a kocsiból, és vigyétek fel a terembe – tapsolt kettőt, mire mindannyian
a kocsihoz léptünk.
Az aulába lépve Máday teljesen
elképedt, ahogyan a csomagokat cipeltük.
– Pósa, mi ez az egész? – kérdezte,
a vonalzójával a műanyag dobozos édesség felé bökve.
– Öhm – köhintett Ricsi. – Meglepetés.
– Miféle?
– Zsáknak.
– Hogyan?
– Jacques, a francia
osztálytársunk – vettem át a szót, bár nem értettem, mire megy ki.
– Mi van vele? – ráncolta a
szemöldökét az ig. helyettes. Nem csodálkozom rajta.
– Zsáknak készítettük. Meg az
osztálynak. Az osztálynak meglepetés – hebegett Zsolti.
– Nem értem. Virág, Renáta!
Magyarázatot!
Virág elbújt a haja mögé, úgyhogy
nekem kellett improvizálnom. Azt mégsem mondhattam, hogy a srácok éjszakai
telefonhívásokkal és egymáshoz rendelgetéssel töltik az idejüket.
– Igazgatóhelyettes asszony,
egy páran tegnap délután édességet készítettünk, és kicsit sok lett. Hogy ne
vesszen kárba, inkább behoztuk – füllentettem.
– Talán
konyhakultúra-szakkörösök vagytok?
– Nem, csak szerettünk volna,
de lekéstük – vágtam rá szomorúan.
– Ó! Nos, Monsieur Durand
jövőre bizonyára bevesz titeket a szakkörbe, ha ilyen túlbuzgók vagytok. Nyomás
– intett a vonalzójával a lépcsők felé, ami azt jelenti, hogy megúsztuk.
A lépcsőn felfelé lépkedve aztán
Zsolti belelkesedett.
– Reni, ez óriási! Hogy
kivágtad magad! Szuper volt.
– Fogd be, Zsolti, ez már
tényleg nem vicces. Ennyi gesztenyepürét odaküldeni hozzám! Apám tökre kiakadt,
utálja a pazarlást! – rázta a fejét Dave.
– Esküszöm, hogy ez nem én
voltam!
Na, erre mindannyian megálltunk és
hátrafordultunk. Zsolti őszintén nézett ránk. Mi meg egymásra.
– Ha nem te, akkor ki? – vonta
fel a fél szemöldökét Dave.
– Én nem – közölte Cortez.
– Én sem – rázta a fejét
Ricsi. Erre rám néztek.
– Most vicceltek, ugye?
Persze, hogy én sem!
Virág unottan nézett körbe, róla
senki nem feltételezné, úgyhogy passz.
A teremben lepakoltuk az asztalra
a dobozokat (mind a harminc adagot), és próbáltunk rájönni, hogy ki lehetett a
tettes. Zsolti szerzett a büféből műanyag villákat, úgyhogy a padra felülve
magunkhoz vettünk egy-egy dobozt, és evés közben tanakodtunk. Minden belépő
osztálytársunk kapott egy adag gesztenyepürét, és a reakciójukból szerettük
volna kideríteni, hogy ki lehetett. Egytől egyig mind megdöbbentek, még csak
egy félmosolyt sem láttunk senki arcán. Érdekes.
– Szatmáry, tuti, hogy nem te
voltál? – kérdezte Zsolti, amikor Kinga egyenes háttal leült a helyére, és
felbontott egy dobozt.
– Már az is meglepő, hogy
gondolkodni próbálsz, de hogy pont nálam ragadsz le! Ez elég szánalmas. Ha jól
tudom, a fél iskolát felébresztettétek a nevetséges éjszakai üzeneteitekkel,
úgyhogy lehetne még pár tippetek. Mellesleg finom – vigyorgott erőltetetten, és
folytatta az evést.
Hát, komolyan nem tudtuk meg, hogy
kitől van a desszert, viszont minden óra elején megkínáltuk a tanárokat, meg a
szünetekben a többi diákot is, mert nem igazán akart elfogyni. Vladárt meg
egyenesen megihlette a gesztenyepüré, ezért rajzon gesztenyét kellett
festenünk. Az enyém nem lett túl jó, egy barna folton kívül nem sok mindent
lehetett felismerni a rajzomon, de legalább nem jegyre ment.
A gesztenyepüré eset: 5/5 – komolyan
tippem sincs, hogy ki lehetett. J
Cortez korrepetálása: 5/4 – sikerült
egyedül elemeznie egy Balassi Bálint-verset. Igaz, hiányosan, de akkor is! Haladunk.
Net: 5/3 – Az egyórás
netkorlátozás alatt Arnolddal Honfoglalóztam, Virággal webkameráztam, Dáviddal
és Zsoltival nyomoztam. Mindezt egyszerre. J
Vacsora: 5/1 – Gesztenyés
csirke. No comment. Egy életre elegem van a gesztenyéből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése