Még egyszer sem voltam halloween
izén, úgyhogy természetesen reggel kilencre bementünk a suliba.
A Szent Johanna környékén
egyáltalán nem látszott, hogy szünet van, körülbelül ugyanannyi diák özönlött a
bejárat felé, mint egy rendes pénteki napon. Virág halálfejes, kapucnis
pulcsiban érkezett, amit Máday kivételesen nem szólt meg, ezen a napon ez
elfogadható volt. J
Az ofő a termünkben várt minket, a
tanári asztalon tizenkét kisebb sütőtökkel.
– A feladat a következő – kezdte,
amikor nagyjából mindenki elfoglalta a helyét. – Töklámpást készítünk, ami az
esti jelmezverseny kelléke lesz.
Ez tényleg jópofa feladat volt, az
osztályban mindenkinek tetszett, és így, hogy szünet van, nem kellett a megszokott
formaságokhoz ragaszkodni, hanem úgy és azt csináltunk, amit akartunk. Vagyis
nem kellett a helyünkön ülni, mászkálhattunk, kimehettünk, átülhettünk
másokhoz, átjárhattunk más termekbe, meg ilyesmi. Én Virággal és Arnolddal
dolgoztam közösen, összetoltunk három padot, és körbeültük. Arnold segített, és
kibelezte a tökömet, úgyhogy már csak annyit kellett csinálnom, hogy kifaragom.
Bár nekem ez sem ment könnyen, azért elvoltam vele. Az egész iskolában édes
sütőtökillat terjengett, ami még hangulatosabbá tette a felhős, hideg napot.
Kinga egész feladat alatt
átjárkált az a-sok osztályába, egyik alkalommal pedig, amikor éppen visszajött,
egyenesen hozzám lépett. Lehajolt az asztalomhoz, és suttogva szólalt meg.
– Megvannak a jelmezek?
– Aha, anyu beszerezte.
– Ahogy megbeszéltük?
– Igen, fekete kapucnis
köpeny, parókával.
– Jó. Nagyon jó – bólogatott.
– Az a-sok Harry Potteresre vették a figurát, egyszerű fekete pólóban és
farmerben lesznek, fapálcával a kezükben. Nem túl eredeti, őket biztos
megverjük – hadarta izgatottan.
– A fiúk miben lesznek? – kérdeztem,
mire Arnold fájdalmas arcot vágva előszedte a táskájába gyűrt valamit.
– Arnold, mit művelsz? Ne
gyűrd, ez kölcsönzött! – sipákolt Kinga.
Kiderült, hogy Kinga anyukája
kikölcsönzött mind a kilenc fiúnak varázslójelmezt, ami fekete csuklyás
köpenyből és varázslósüvegből állt.
– Ez vicces lesz – nevetgélt
Virág.
– Vagy megrendítő – gyűrte
vissza Arnold a táskájába, amitől Kinga újra kiakadt.
Délig el is készültünk a
tökfaragással. Egész jók lettek, valahogy mindenkinek sikerült az egyéniségét
belevinni. Például Virágénak szomorúan legörbült szája volt, Arnoldé tátott
szájjal ordított, az enyém szimplán mosolygott. Dave-é fél szemével kacsintott,
a többieké pedig mindenféle ijesztő arckifejezést vágott. Mikor kész lettünk, Borrel
igazgató úr, Máday ig. hely. és Vladár körbejárta a termeket, és pontozták a
tököket, 1–5-ig. Amelyik osztály a legtöbb pontot gyűjtötte össze, az nyert.
Sajna nem mi lettünk, mert a 10/b-sek maximális pontot gyűjtöttek (ami azt
jelenti, hogy tizenkét ötpontos tököt készítettek). Az eredményhirdetés végén
mi is átmentünk a termükbe, hogy megnézzük, mire kaptak ilyen sokat. Oké, azt
meg kell hagyni, hogy ötletesen oldották meg a feladatot, mert nem ész nélkül
mindenki úgy faragott, ahogy akart (mint a mi esetünkben), hanem a
hangulatváltozás jegyében, a tizenkét tök egymás mellé rakva egy folyamatot
ábrázolt, így eljutott a mosolytól a vicsorgásig.
– Nem csodálkozom – szólalt
meg Timi, aki éppen mellettem ácsorogva nézte a tököket.
– Min? – kérdeztem.
– Hogy a 10/b nyert. Mindig,
mindent Baranyai osztálya nyer. Enyhén lelkes a nő – motyogta.
– Nem ismerem – ráztam a
fejem.
– Bioszt tanít. Majd jövőre
megismered. Figyelj, Reni, a cikked – jutott hirtelen eszébe.
– Igen? – hőköltem meg, mert
mivel nem írt vissza, teljesen úgy voltam vele, hogy jó lett. Egy pillanatra
tényleg szívrohamot kaptam.
– Jó lett, három mondatot
húztam, de egyébként minden rendben. Az ajánlók különösen jók.
Annyira megkönnyebbültem, hogy
szinte összerogytam. A frászt hozta rám.
A tökfaragás után mindenki
hazament.
Délután éppen Virággal néztük a
zenecsatorna toplistáját, amikor anyu bekopogott, és közölte, Kinga
megérkezett.
– Mi? – néztünk össze
Virággal.
– Ti még nem készültök? – lépett
be Kinga a szobámba. Persze, nem zavartatta magát.
– Minek? Még csak fél öt – vonta
meg a vállát Virág.
– Még csak? Azonnal kezdjetek
készülődni!
Na, pont ez hiányzott, hogy Kinga
dirigáljon. Virág és Kinga már tetőtől talpig feketébe öltözve érkezett hozzám,
úgyhogy előszedtem a szekrényemből a fekete garbóm és farmerem. Anyu a lenti
fürdőszobában várt minket, hogy „boszorkányos” sminket készítsen nekünk.
Először lemázolta az arcunkat egy sápadt színű alapozóval, amitől igencsak
ijesztőek lettünk, aztán kaptunk fekete szemhéjpúdert és vörös rúzst is.
Parókák nélkül is betegre röhögtük magunkat, de amikor ránk került a három
fekete haj és magunkra aggattuk a köpenyeket, már úgy festettünk, mintha az Adams
Family statisztái lennénk.
Már szürkült az ég, amikor hatra a
sulihoz értünk, így még viccesebb volt, ahogyan egy rakás feketébe öltözött
gyerek, akár a kísértetek, a bejárat felé igyekeznek.
– Ez nagyon állat! Nem is
ismertelek fel titeket! – röhögött Ricsi, amikor megálltunk mellettük. Először
mind a négy fiú kérdőn nézett ránk, aztán rájöttek, hogy mi vagyunk.
Ahogy a fekete köpenyben a lépcsőn
ülő Cortezt néztem, akaratlanul is a derékig érő műhajamat birizgáltam. Én
boszorkány, ő varázsló. Kétségtelen, összeillünk. J
Az aulában félhomály uralkodott, a
lépcsőfokokon egy-egy gyertyával világító sütőtök pislákolt. Máday a Jeanne d’Arc-szobor
mellett ácsorgott, és így még horrorisztikusabb képet festett, mint általában.
– Georgina, a boszorkány nem
utcalány, bizonyára akad otthon egy hosszú szoknyád! – rikácsolta az előttünk
haladó tizenkettedikes lánynak, aki azzal a lendülettel fordult is vissza, hogy
otthon lecserélje a minijét. Ez van.
Mi gond nélkül átjutottunk az
udvaron (végig, a tornaterem bejáratáig sütőtökök szegélyezték az utat), a
tesiterembe lépve pedig tátva maradt a szánk. A lelátók félhomályban úsztak, a
sok fekete ruhás diák (talárban, csuklyában, kapucnis pulcsikban és csúcsos
végű sapikban) egymással beszélgetett, amiből semmi nem hallatszott, mert a
tesiterem pályáján felállított színpadon (ami még az ünnepségről maradt) a
stúdiósok szolgáltatták a zenét, háttérzajként éppen a Thriller szólt. A
lelátókhoz tartozó lépcsőfokokon pedig kis töklámpások világítottak. Az
osztálytársaimat onnan ismertük fel, hogy süveget hordtak, az a-sokat onnan,
hogy pálcával jártak. A 1l/b-seken sötétkék, sárga csillagos köpeny volt, és
így tovább, szinte minden osztálynak megvolt a saját stílusa. Fél hétkor
abbamaradt a zene, a délelőtti hármas (Borrel igazgató, Máday és Vladár)
végigsétált a tesiterem pályáján sorban felállt osztályok előtt, és pontozták a
jelmezeket. Ekkorra már minden fiú felvette a süvegét, mi hárman parókában
voltunk, úgyhogy igazi összhang volt köztünk. Egyébként döntetlennel elsők lettünk,
a 10/b-sekkel együtt. J Ezután a stúdiósok folytatták a zenélést, hivatalosan
Barbee Ébressz fel! című dala nyitotta a bulit, ami tökre passzolt a
hangulathoz, a diákok pedig vagy táncoltak, vagy a lelátón ültek, vagy átjártak
az iskola épületébe, a büfé miatt.
Virággal felültünk a lelátóra, és
nézelődtünk. A kilencedikesek viszonylag megszeppenten ücsörögtek a lelátón,
azért nekünk ez tényleg új volt és idegen, a felsőbb évesek viszont fesztelenül
szórakoztak. Egy lassú számnál aztán már csak azok maradtak a pályán, akik
táncoltak (nem is kevesen), én pedig sóhajtva néztem őket.
– Mit nem adnék egy táncért
Cortezzel – suttogtam, hogy csak Virág hallhassa.
– Én pedig Pete Wentzcel – bólogatott
Virág.
– Gáz, ha ugyanannyi az
esélyünk rá – jegyeztem meg, aztán mindketten elröhögtük magunkat. Arnold
vágódott le a mellettem lévő székre.
– Én azt hittem, ez egy
nívós, komoly iskola. Erre összeborult diákok táncikálnak, nevetségessé téve
magukat.
– Miért, szerintem ez jó
dolog! Nézd, Timit is felkérték! – mutattam a táncolók közt Timire, aki egy
évfolyamtársával táncolt.
– Miért akarnak a lányok táncolni?
Ez annyira nevetséges.
Hát igen. Arnold tényleg a
legokosabb, legintelligensebb és legműveltebb ember, akivel valaha találkoztam,
de van, amihez éretlen. Csakúgy, mint a többiek. Ugyanis Cortez leült az
alattunk lévő sorba, és féloldalt hátrafordulva felém szólt. A szívem majd
kiugrott a helyéről, de hiába.
– Figyelj, Dave-et nézd! – mutatott
előre. Hunyorogva néztünk a mutatott irányba, ahol Dávid odament egy 12/a-s
lányhoz (Tarr Zsófia, egyszer már kihúzták nála a gyufát), és valamit beszéltek.
Zsófi idegesen összefonta a
karjait, majd körbe-körbe forgatta a fejét. Végül megállapodott az irányunkban,
és elindult felénk.
– Hé, kértek? Most vettem a
büfében – ült le Cortez mellé Zsolti, és beleharapott egy sajtos rúdba.
A következő pillanatban Zsófi
felcsörtetett a lépcsőn. Hú, közelről még nagyobb darab, mint gondoltuk.
– A haverod azt mondja,
bármit megadnál egy táncért velem – szólalt meg mély hangján.
A sajtos rúd megállt a levegőben,
félúton Zsolti szája felé.
– Mi? – kérdezte csodálkozva.
– Nem bírom az ilyet, de
legyen. Gyere! – ragadta meg Zsófi Zsolti karját.
– Mi? – ismételte meg Zsolti
hisztérikusabb hangnemben, miközben próbálta megállítani a lányt, aki magával
rángatta. – Nem, most nem jó, éppen eszek – próbálkozott. Zsófi megállt,
hátrafordult, és kiverte a sajtos rudat Zsolt kezéből. Egész szép ívben repült,
majd placcsant egyet a lépcsőn.
– Most táncolunk vagy soha!
– Soha! Soha! – ordítozta
Zsolti, de hiába. Bármilyen ciki, Zsófi erősebb nála, úgyhogy egy pillanat
alatt a táncolók közt álltak.
Dávid a szemben lévő lelátó alján
támasztotta a széksort, és összefont karokkal, nagyokat bólogatott.
Elégedettnek tűnt. Közben Cortez és Ricsi hülyére röhögték magukat előttünk, és
be kell vallanom, én is jól szórakoztam.
Kinga érkezett meg, kezében egy
dobozos üdítőt tartott.
– Jól látom, hogy Zsolti
táncol? – kérdezte hunyorogva, a lelátót pásztázva.
– Aha – feleltük egyszerre.
– Cortez, táncos kedvedben
vagy? – kérdezte hirtelen Kinga.
– Ugye nem kérsz fel? – röhögte
el magát Cortez hitetlenkedve, nekem pedig beszorult a levegőm. Komolyan, azóta
is szúr az oldalam.
– Én nem, de más biztos – vonta
meg a vállát, és közelebb hajolt. – Edina a következő lassúnál fel fog.
– Kösz, hogy szóltál – bólintott
Cortez, majd Ricsivel együtt gyorsan leléptek és átmentek a büfébe.
Néma csendben ültem tovább, és két
dologra is rájöttem. Az első, hogy Corteznek eszében sem volt táncolni. A
másik, hogy Edina felkérte volna. Oké, azt gondoltam, hogy rajtam kívül más is
bele van esve Cortezbe, elvégre elég menő és borzalmasan helyes. Na de pont
Edina? Az a-sok közül a legsunnyogóbb, leg-beképzeltebb, leg… leg… utálom!
Cortezéket ezután csak egyszer
láttuk, amikor átmentünk a büfébe, de Kinga nem hazudott, Edina valóban
többször is kereste, kétszer még minket is megkérdezett. L
Jelmezbál: 5/5 – vicces, hogy
mindenki benne volt, és még jól is éreztük magunkat. J
Zsolti tánca: 5/3 – szegény,
kilencig táncolt Zsófival, közben majdnem elájult, mert elmondása szerint
leesett a vércukorszintje.
Cortez mint varázsló: 5/5 – igazán
jól állt neki a jelmez. Nagyon jól. J
Edina: 5/1 – teljesen
kikészültem ettől a dologtól. L
Tánc: 5/4 – na jó, végül Avril
Lavigne – Skater Boy számára mi is ugráltunk egy jót Virággal. J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése