Vicces nap! Bár reggel kicsit
stresszesek voltunk Virággal (ő a rajz miatt, én a műveltségi miatt), de ahogy
beértünk a suliba, ez teljesen elmúlt. Ugyanis ma nem lehetett nem Ricsire
figyelni.
– Oké – kezdte, ahogy
meglátott minket. – Második óra kémia, addigra rosszul kell lennem!
Gondolkozzatok!
Így kezdte. Cortez, Dave és Zsolti
betegre nevették magukat a szerencsétlenségén. Nem vicc, tényleg ki kellett
valamit találni, mert utolsó óra után egyszerre kezdődött a kémia-, a
műveltségi és a rajzverseny.
– Kéred a szendvicsem? Az
lehet, hogy kiüt – ajánlottam fel, mert anya reggel chilis-sonkás-sajtkrémes
croissant-t csomagolt, ami nemcsak hangzásra, de ránézésre is rémes.
– Én szívesen megeszem – vonta
meg a vállát Virág, miután Ricsi közölte, hogy nem meghalni akar, hanem csak
lógni egy kicsit…
– Tessék – adtam át Virágnak
az uzsonnám, aki nemhogy megette, még ízlett is neki. Fura. Nagyon fura.
A kémia előtti szünetben kezdett
szorulni a hurok, úgyhogy gyorsan kellett cselekedni.
– Figyelj – rázta meg a fejét
Dave, miközben Barka tanárnő kiment a teremből –, bekenjük a fejed krétaporral.
Attól lesápadsz, és elkéredzkedsz Gondostól. Ő megsajnál, hazaküld…
– Nem jó – vágott közbe Cortez.
– Tuti megnézi, hogy lázas-e. Akkor lejön a krétapor.
– Igaz – bólogatott Ricsi.
– Akkor fuss pár kört az
udvaron. Kipirulsz, izzadsz… – agyalt Zsolti.
– De az elmúlik óra közben.
Nincs mese. Végem van – tárta szét a kezét tanácstalanul Ricsi. Őszintén
sajnáltam, főleg, mert részben miattam lett kitűnő kémiából. Meg azért is, mert
még a vegyjeleket sem ismeri, így kémiaversenyre menni. Pff.
– Remélem, felkészültél a
versenyre, Ricsi. Öröm lesz látni, ahogyan az üres lapod felett számolod a
perceket és azon gondolkozol, hogy fogod ezt megmagyarázni. Így jár, aki csal –
lépett hozzánk Kinga. Nem kell mondanom, mindannyian unottan és idegesen
néztünk rá.
– Figyelj, most tényleg nincs
szükségünk a kibírhatatlan, tenyérbe mászó stílusodra. Mi lenne, ha egyszer jó
fej lennél és segítenél? Vagy csak lépj le – szólt rá durván Cortez, mire Kinga
felvonta a szemöldökét.
– Csalással lett kitűnő, és
még sajnáljam, mert versenyre küldik? – háborgott.
– Mit vagy úgy oda? Te is ott
leszel, biztos jól megírod. Akkor meg? Van hét percünk, hogy Ricsit kiüssük – rázta
a fejét Cortez.
– Hát, már kezd sápadni
magától – nézett fel Virág a szemébe lógó haja alól.
– Kinga, tényleg nincs semmi
ötleted? – kérdeztem, hátha megint kedve támad emberként viselkedni. – Ha
lebukik, az az egész osztályt minősíti – tettem hozzá, remélve, hogy ez hat. És
bejött! Kinga csípőre tette a kezét.
– Mégis milyen diákok vagytok
ti? Az alaptrükkökkel sem vagytok tisztában! – húzta maga elé a táskáját, és
kirántotta a vonalzóját. Ricsi riadtan hátrahőkölt.
– Mit akarsz ezzel?
– Nyugi. Megmentem a
becsületünket. De hozzáteszem, ha a második félévben is Renátáról másolsz,
többé nem számíthatsz rám! – közölte, majd a vonalzójával arcon csapta Ricsit.
– Au! Megvesztél? – kapott
Ricsi az arcához. – Mi a fenét csinálsz?
– Bízz bennem. Kémián Gondos
magától észreveszi, hogy baj van – felelte, és újra csapkodni kezdte a
vonalzójával Ricsi fejét.
– Miért nem pofozod? – röhögött
Zsolti, aki igazán élvezte a műsort.
– Látszik, hogy nem vagy egy
észlény. Az ujjnyomok meglátszódnak. A vonalzó szabályos nyomot hagy az arcon,
kipirul, ráadásul a csípős fájdalomtól könnybe lábad a szem, ami fáradt, beteg
hatást kelt.
Mosolyogva figyeltük, ahogy Kinga
csapkodja Ricsi arcának mindkét oldalát. Azt hiszem, még élvezte is. Mármint
Kinga. De a lényeg, hogy a kémiaterembe érve Ricsi arca lángolt, a szeme
fátyolos volt, és amikor rájátszott azzal, hogy bágyadtan bámul és nyakig
felhúzza a pulcsiját, totál eredeti hatást ért el.
Gondos becsapta maga mögött a
labor ajtaját, és az osztály felé fordult. Elkezdte, hogy Kinga és Ricsi
készüljön fel a délutáni versenyre, amikor megakadt a szeme a padunkon.
– Richárd, minden rendben? – nyújtogatta
a nyakát Gondos.
– Igen, tanárnő. Csak kicsit
fázom – felelte, még jobban összehúzva magán a pulcsiját.
– Beteg vagy?
– Nem, jól vagyok – rázta a
fejét. Az első padokból mindenki hátrafordult, és visszafojtott röhögéssel
nézte a jelenetet.
– Nem úgy tűnik. Gyere ide – hívta
magához. Ricsi erőtlenül feltápászkodott, és kivánszorgott a tanári asztalhoz.
– Szörnyen nézel ki. Miért
nem maradtál otthon? Ez nem játék!
– A verseny miatt. Nem
akartam lemaradni – rázta a fejét, és a mondat második felébe beleköhögött. Na,
ez azért már túlzás!
– Richárd, bár nagyra
értékelem az igyekezeted, és tudom, hogy milyen fontos a kémiaverseny, a
felelőtlenséget nem tűröm. Ezzel feküdnöd kéne! Menj a portára, hívom a szüleidet
– közölte Gondos ellentmondást nem tűrő hangon.
– De a verseny… – nézett
csalódottan Ricsi. Komolyan, azon imádkoztam, hogy hagyja már abba, mert a
végén mind lebukunk.
– Ne törődj vele, majd jövőre
ismét benevezel. Most az a fontos, hogy meggyógyulj. Isten ments, hogy
felelősségre vonjanak, amiért ilyen állapotban veszel részt rajta – közölte
Gondos, majd kérdőn a karjait dörzsölgető Ricsire nézett. – Biztos nem
futottál? Annyira kipirult az arcod!
– Nem, csak ültem – bólogatott
Ricsi.
– Gyorsan, a portára, én
addig megkeresem az osztályfőnököd, és értesítem a szüleidet.
Ricsi fájdalmas arccal bólogatott,
és hátat fordítva a tanárnak, elindult az ajtó felé. Közben mosolyogva
kacsintott egyet, és felmutatta a hüvelykujját. Kinga unottan a plafonra
nézett.
– Jobbulást – szóltam
Ricsinek, mert gondoltam, elég feltűnő, ha szó nélkül elengedjük. Erre a
többiek is észbe kaptak, és mindenki szólt pár kedves szót.
Ebédszünetben az udvaron Virággal
folyamatosan Ricsi elképesztő produkcióját elemeztük.
– Már sziszegtem, hogy hagyja
abba, mielőtt Gondos megengedi, hogy maradjon – nevetett Virág.
– Aha, én is féltem, hogy
túljátssza – bólogattam. Az árkádok alatt álló Dave letette a telefonját, és
felénk igyekezett.
– Minden oké, most beszéltem
vele – közölte.
– Mit mondott a doki? – érdeklődtem.
Ugyanis Ricsi anyukája, amikor érte jött, közölte, hogy azonnal mennek az
orvoshoz.
– Hát azt, hogy fogalma
sincs, mi lehet ez, de maradjon otthon pár napig. És kenje az arcát krémmel,
mert valami kicsípte – röhögött.
– Vonalzóra tuti nem gondolt
– mosolygott Virág.
– Nem, arra nem. Mentek ma
valamire? – kérdezte Dave.
– Igen. Rajz és műveltségi – mutattam
Virágra, majd magamra és Arnoldra.
– Oké, sok sikert nektek.
Drukkolunk – bólintott Dave, és visszament a többiekhez.
Mosolyogva néztem utána, miközben
a sulirádió folytatta a Hooligans szünetet, a Királylány után
rögtön a Paradicsomot kezdték
játszani. A számot hallgatva megittuk a maradék forró csokinkat, és mivel
baromi hideg volt, visszaindultunk a terembe.
Utolsó óra után a folyosón
elköszöntünk Virágtól.
– Ügyes legyél – szorítottam
meg a kezét.
– Oké, ti is. Kell a
szerencseláncom? – mosolygott.
– Nem, legyen nálad. Nekem
már segített irodalmon. Most te jössz – biztattam, miközben Arnolddal együtt
elindultunk az infóterem felé, Virág pedig a másik irányba.
Kinga rohant el mellettünk a
folyosón, kis híján fellökve minket.
– Kinga, várj! – szóltam
utána. – Kémiára mész?
– Igen, de elkések, mondd, mi
van?
– Semmi. Csak sok sikert – mondtam,
mire megdöbbent. Azt hiszem, nincs hozzászokva, hogy valaki gúny nélkül mond
ilyet neki.
– Ó. Kösz. Nektek is – felelte
kicsit furcsa arccal, aztán már rohant is le a lépcsőn.
Az infóterem bejáratánál
tizenhárman gyűltünk össze, kilencedikből csak mi ketten, a többiek mind
idősebbek voltak.
– Felkészültetek? – lépett
hozzánk Timi, aki szintén nevezett.
– Úgy-ahogy – vontam meg a
vállam. – Te?
– Nagyjából. Ügyesek
legyetek. Arnold, tőled minimum egy helyezést várok – mosolygott kedvesen.
Tölgyessy, Kardos, Máday és
Korponay megálltak a teremnél. Ezen a versenyen őket kaptuk felügyelőnek.
– Na, most már izgulok – néztem
Arnoldra, miközben bementünk.
– Nem kell. Jó lesz ez – nyugtatott
a saját stílusában, majd leültünk két egymás melletti géphez.
A monitorokon a Szent Johanna
lógója ugrált egyik sarokból a másikba. Ahogy a tanár kérte, senki nem nyúlt a
gépekhez, csak türelmesen vártuk, hogy mi következik. Kábé ugyanaz, mint az
irodalmon. Kilencven perc, hatvan kérdés, ha valamit nem tudunk, kihagyjuk és
visszatérünk rá később. Ha befejeztük, a kódszámmal együtt elmentjük a
feladatot, és bezárjuk a programot. Miután Máday végigmondta, engedélyt adott a
kezdéshez. Mindenki visszafordult a saját gépéhez, és megfogtuk az egereket. A
képernyők egymás után töltődtek be. Egy (Tölgyessy által készített) kvízprogram
várt ránk, ami különböző kérdéseket tett fel, négy válaszlehetőséggel. Érdemes
volt kihagyni, amit nem tudunk, mert a későbbiekben nem lehetett módosítani,
csak az átugrott kérdések jöttek vissza a végén. Mellesleg az első tíz kérdés
pofonegyszerű volt, aztán egyre keményebbek jöttek, végül az ötvenedik
kérdéstől már egymás után ugráltam át. Baromi nehéz volt. Nem baj, akkor is
megcsináltam!
Az aulában várakoztunk (Virág még
nem végzett), és Arnolddal a megoldásokat elemeztük.
– Az évszámok rendben voltak,
az idegen kifejezéseknél bukhattam pár pontot – szóltam.
– Igen, gondoltam rád a
harmincnégyesnél. Az angol miatt – bólogatott.
– A franciából próbáltam
következtetni, de nem ment könnyen – vontam meg a vállam.
Virág ugrándozva jött le a
lépcsőn, tiszta festék volt.
– Hogy ment?
– Jól. Szépet festettem.
– Mi volt a téma?
– Hát, először nem értettem –
kezdte mesélni. –, mert csak annyi volt a lapon, hogy október. Aztán rájöttem.
– Gondolom, az október a
kulcsszó volt… – bólogattam.
– Pontosan!
– Virág, remélem nem gitárost
vagy mangát festettél – szólt Arnold, mire Virág csillogó szemmel megrázta a
fejét.
– Nem! Tájképet.
– Akkor még van esélyed – jegyezte
meg Arnold, majd mindhárman kimentünk a suliból, és hazaindultunk.
A dombon felfelé baktatva a Cápa
zenéjére lettem figyelmes. –A telefonod – szólt rám Virág. –Ja, igen,
tényleg.
Kinga hívott (a zenét még nem
szoktam meg, de az tuti, hogy találó). Közölte, hogy remekelt a kémiaversenyen.
Mondtam, hogy örülök. Még hozzátette, hogy reméli, mi sem „bénáztunk”, aztán
lerakott, mert ment edzésre. Oké, tény, hogy sosem leszünk legjobb barátok. De
újabban tudunk úgy beszélni, mint két ember. Haladás.
Otthon apunak odaadtam A szökés
második évadját, amit el is kezdett nézni. Nélkülem. Hát, nem fogok
bevágódni azzal, hogy én is nézem. Nem is baj. Majd ha végre nem lesz latyak,
sár, csúszós, lefagyott utak, akkor gördeszkázom. Hátha nagyobb sikerem lesz. J
Viszont a film helyett msn-eztem egy órát Virággal, aztán kiolvastam a Robinson
Crusoe-t. Mert ez
sokkal inkább én vagyok. Scofield meg biztos megszökik úgy is, ha nem látom.
Műveltségi: 5/4 – két kérdést
biztos rontottam. Nem baj, majd jövőre.
Cortez: 5/5 – ma egész sokat
beszéltünk. Persze Ricsi miatt, de akkor is. J
Ricsi: 5/5* – Oscart neki…J
Sulirádió: 5/5 – A stúdiósok nem
bírtak magukkal, bemondták, hogy a következő dalt Marie Curie küldi Ricsinek,
jobbulást kívánva neki. Máday tombolt, mi viszont jót nevettünk. J
MSN: 5/5 – Andris és Jacques is
érdeklődött, hogy mi volt a műveltségin. J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése