Virággal ketten mentünk suliba, se
apu, se anyu nem volt otthon, mire felébredtem. Viszont anyu dupla uzsonnát
csomagolt, mert a tegnap esti pótvacsorám miatt azt hiszi, éhezem. Jaj.
Fél nyolcra értünk a suli elé,
Ricsi és Cortez a lépcsőn ültek, gördeszkájuk melléjük támasztva állt.
– Sziasztok – köszöntem
zavartan, és automatikusan a hajamat kezdtem piszkálni. Mivel reggel sehogy sem
állt, hiába szárítottam be, inkább becopfoztam. Így sem volt sokkal jobb.
Már majdnem hülyén vette ki magát,
hogy csak úgy megálltunk mellettük, amikor lefékezett a fekete kocsi, és Dávid
– a szokottnál korábban – pattant ki belőle, látszólag nagyon jókedvűen.
– Zsolti nincs még itt, ugye?
– kezdte összedörzsölve a tenyerét.
– Nincs – rázta meg a fejét
Cortez. Olyan menő a cipője! Na mindegy. Dávid izgatottan várta, hogy Zsolti
megjöjjön, elmondása szerint őrült vicces lesz. Alig vártuk. Közben Virág állva
elaludt mellettem, és néha felriadt, amikor éppen eldőlt volna.
– Ki volt az az utolsó,
nyomorult… – lépkedett fel a suli lépcsőjén Zsolti teljesen idegbetegen.
– Mi történt? – pislogott
Dave ártatlanul, de nagyon rossz színész.
– Hogy mi? Hogy mi történt?
Huszonnégy pizzát küldtem vissza tegnap este, és csak nem értették meg, hogy
nem mi rendeltük! A szüleim teljesen hülyének néztek!
– Sajnálattal hallom – bólogatott
Dávid.
– Tudom, hogy te voltál! De
ezzel nincs vége!
Virágot magammal rángatva
bementünk a suliba, mert a fiúk nem igazán figyeltek ránk, hanem egymáson
röhögtek, mi meg úgy néztünk ki, mint akiket ott felejtettek. A portás a
belépőkártyánk felmutatása után beengedett, és rögtön szembetaláltuk magunkat
Máday ig. helyettessel. Szerencsénkre bármennyire is szeretett volna, nem
talált kifogásolnivalót az öltözködésünkben, de végül rászólt Virágra, hogy „kicsit
vidámabban, hiszen szeretjük az iskolát”, amiért lehajtott fejjel ment.
A terembe lépve kicsit
meglepődtem, ugyanis mindenki csendben volt. Persze hamar rájöttem, miért. Robi
és Andris behozták a PSP-t, hozzákötötték a tévéhez, és mintha csak otthon
lennének, játszottak, a többiek meg nézték. Azt hiszem, hamarosan bővülni fog a
házirend.
Virág leült a helyére, és ujjaival
a szemébe fésülte a haját. Hangulatváltozás, nála gyakran megesik.
– Hogy ment a sakk? – kérdeztem
Arnoldot, aki éppen akkor ért be a terembe. Felült a padomra, és megvonta a
vállát.
– Ahogy vártam. Mindenki
kiborult a gyors és agresszív játékomtól.
– Gratulálok – mosolyodtam
el. – Ma érdekel valami?
– Iskolaújság. Egyértelmű – vágta
rá azonnal. – Jössz te is?
– Gondoltam rá, de lehet,
hogy idén kihagyom. Így sincs időm semmire – ráztam meg a fejem.
– Ha idén kihagyod, nem fogsz
bekerülni. Vagy százszor nehezebben. Tanácsolom, hogy nézd meg ma, és megérted.
– Oké – bólogattam kicsit
furcsán, majd a mellettem lévő padra néztem. – Virág, jössz a suliújsághoz?
– Minek? – emelte fel a fejét
az asztalról.
– Megnézni, hátha jó, és
akkor… – kezdtem, de Kinga, aki a táskájából pakolt ki, hangosan közbenevetett.
– Szerinted a suliújság úgy
megy, hogy Virággal megnézitek, Virággal eldöntitek, hogy jó, és Virággal
közösen jelentkeztek – mondta túlságosan affektálva. – De csak szerinted.
Láttad már a Szent Johanna iskolaújságát?
– Nem – ráztam meg a fejem.
– Akkor tessék. Lesz min
gondolkoznod – hozta át a padomhoz a táskájából kivett kiadványt, és letette
elém. – Ha Virággal átnéztétek, akkor majd rájössz, hogy Virággal semmi
keresnivalótok ott.
Kinga elemében volt. Teljesen. De
egy biztos. Mint minden, a Szent Johanna iskolaújsága is teljesen más, mint
amilyennel az általánosban találkoztam. Eleve ötvenoldalas, A/5 méretű, és nem
is újság, hanem magazin. Szép, igényes kiadás, nehéz, fényes lapokkal, gondos
tördeléssel és szerkesztéssel. Azonnal megszerettem.
– Te mész? – emeltem fel a
fejem, Kingára nézve.
– A Szent Johanna
iskolaújságához? Ez kérdés volt? – fújtatott nagyképűen.
– Én is megyek – tettem le a
padomra a magazint a lehető leghatározottabban. Egy pillanatig farkasszemet
néztünk, és akkor ez el is dőlt. Mindketten megpróbáljuk.
Majdnem egész nap a suliújság
foglalkoztatott. Közben szódolgozatot írtunk angolból, és megszenvedtem tesin
az iskolakörökkel, de végül csak eltelt a nap.
A szerdai napon az infószakkör és
a suliújság volt terítéken. Infóra sokan mentek, tőlünk Dávid, András, Robi,
Gábor, Jacques, plusz a másik kilencedikből is egy csomóan. A suliújsághoz
tőlünk Kinga, Arnold és én, a másik osztályból négyen, felsőbb osztályokból
öten, ők az elmúlt években nem kerültek be.
Az iskolaújság „szerkesztősége”
sokkal, de sokkal komolyabb, mint amit általánosban láttam. Mert, mondjuk, ott
nem is volt külön terem rá, hanem a könyvtárat használták. A Szent Johannában
viszont egy termet alakítottak ki a suliújság szerkesztőségének, nagy
asztalokkal és számítógépekkel. Először nem értettem, hogy miért nem tolong a
jelentkezéshez több diák, hiszen a suliújság klassz. Aztán megláttam Máday
igazgatóhelyettest, és már azt is megbántam, hogy eszembe jutott az újság
dolog. Leolvashattam volna a magazinról, hogy ki felel érte. Jaj.
Mindegy, annyira nem is volt
durva, a suliújságnál (csakúgy, mint a focinál) üresedés keletkezett, ugyanis
az elballagott tizenkettedikesek közül négyen is benne voltak. Erre a négy
helyre azonban bárki pályázhatott. Na most mi tizenketten voltunk rá, illetve
csak tizenegyen, mert egy A-s fiút megrémített Máday jelenléte, ő magától
elrohant. Mi, akik maradtunk, feladatot kaptunk, egy óra alatt kellett
kétoldalas cikket írni a kihúzott témákból. Komolyan, majdnem én is
megfordultam, hogy kirohanjak és meg se álljak hazáig, de két dolog is
motivált. Az egyik maga a légkör. Gimis újságot készíteni jópofa és menő dolog.
A másik Kinga. Annyira le akart győzni, hogy már csak azért is bent maradtam.
Az ig. helyettes, amikor kihúztam a témaköröm (iskolai büférendszer, bio- kontra
gyárilag előállított ételek) biztatóan rám mosolygott, de én inkább
vicsorgásnak láttam.
– Mit kaptál? – suttogtam
Arnoldnak, miközben éppen Kinga húzott.
– Diákjogok. Imádom – vigyorgott.
– Te?
– Büfé.
– Menni fog?
Ment. Tíz perc alatt
lejegyzeteltem, amit gondoltam, aztán mondatokba szedve bevittem a gépbe. Egy
óra bőven elég volt. Csakúgy, mint másnak.
– Rendben. Ezeket most
beszedem, péntekre értékeljük, amikor is közöljük, kik tölthetik be a négy
helyet. Köszönöm, hogy ennyien eljöttetek – vette el a kinyomtatott lapokat
Máday, és a többi suliújságossal (akik végig mögöttünk járkáltak és bele-belenéztek
az írásokba) alig várták, hogy csukott ajtók mögött vitázni kezdjenek rólunk.
Virág a terem előtt várt.
– Hogy ment?
– Pénteken derül ki – vontam
meg a vállam idegesen.
– Én biztos, hogy bent vagyok
– szólt Kinga vigyorogva az a-s lányoknak, akik csakúgy, mint Virág, a folyosón
várakoztak.
– Mit kaptál? – szóltam
utána.
– Menza – felelte.
A fenébe. Mindketten szinte
ugyanazt a témát kaptuk, úgyhogy biztos, hogy csak az egyikünk kerül be. Jaj.
Meglepetésemre anyu a suli előtt
várt, nem is tudtam, hogy jön.
– Sok tanulnivalód van
holnapra? – kérdezte a kocsiajtónál állva.
– Nem vészes – vontam meg a
vállam.
Az infóbemutató szakkör akkor
érhetett véget, mert a suliból sokan jöttek kifelé.
– Szia, Reni! – köszönt oda
Robi és Andris, majd amikor meglátták anyut, hozzátették: – Csókolom. Milyen
idő lesz holnap?
Anyu persze nem bánta, megszokta,
hogy mindenki ezt kérdezi, ezért biztosította a fiúkat, hogy marad a jó idő.J
Elmentem anyuval vásárolni, közben
pedig latolgattuk az esélyeimet a suliújságnál. Szerinte bekerülök. Na de
melyik szülő nem ezt mondaná? Én meg egyre inkább úgy érzem, hogy nem sikerült.
Jó lesz majd Kinga önelégült arcát nézni, ahogyan minden hónapban a hóna alatt
cipeli a legújabb számot, és az a-s lányokkal átböngészi szóról szóra, betűről
betűre, csak hogy bosszantson.
Este nekiálltam a francia
házidolgozatnak, és egyedül Virággal beszéltem, mert rejtve kapcsolódtam
msn-re. Néha írtunk egy-egy mondatot, csak hogy jelezzük, hogy még ott vagyunk,
közben én franciául írtam a városlátogatást, ő pedig a Rocktábort nézte dvd-n valami Jonas
Brothersszel. Csak tudnám, Virág mikor tanul. Azt hiszem, soha. Ja, és a
közösségi portálon továbbra sem jelölt be senki. Pedig már csak egy osztálytársammal
nem vagyunk „ismerősök”.
Suliújság: 5/5.
Bekerülés esélye a suliújsághoz:
5/2 – nem hiszek benne. L
Vacsorára spenótos penne: 5/2 – Popeye
is meggondolná.
Vásárlás anyuval: 5/5 – kaptam
egy új farmert és két pólót. Szépek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése