Anyu próbált otthon tartani, de
ragaszkodtam hozzá, hogy suliba menjek. Na, ez aztán végképp gyanús lett a
szüleimnek, egész reggel azt bizonygattam, hogy „egyszerűen csak szeretek
suliba járni”. Ami, mondjuk, tényleg igaz. Ez még inkább megriasztotta őket.
Hát, ilyenek a felnőttek. Az baj, ha nem szeretek valamit, az meg gyanús, ha
szeretek.
Cortez és Dave a suli előtt
ácsorogtak, és mivel apu közvetlenül a lépcsőnél tett ki minket, hogy ne
kelljen sokat sétálnom, a kiszállást követően azonnal a társaságukban találtuk
magunkat.
– Hogy van a bokád? – kérdezte
Cortez. Tőlem. Érdekli! Hű!
– Egész jól – biccentettem,
miközben zavartan a hajam csavargattam.
– Pszt, jön Kinga – csitított
el minket Dave, és lehajtotta a fejét. Ezt nem igazán tudtam mire vélni, aztán
tíz másodpercen belül megértettem.
Kinga akkora hévvel érkezett, hogy
szinte belénk szállt.
– Hol van Zsolti? – kérdezte
köszönés nélkül.
– Még nincs itt – pislogott
álmosan Virág.
– Jó, akkor neked mondom,
Dávid, de kérlek, add tovább neki is! Ez nem jött be!
– Miről van szó? – kérdeztem.
Kinga unottan felém fordult.
– Reggel fél négykor egy „jó
reggelt” sms-t küldött, de nem jött össze, ugyanis éjszakára mindig kikapcsolom
a mobilom, ezért reggel kaptam meg! – húzta fel a fél szemöldökét. – Egyáltalán
ki az az elmebeteg, aki bekapcsolva hagyja éjjelre a mobilját?
A kérdését költőinek szánta, de a
következő pillanatban Ricsi lépett hozzánk, hatalmas karikákkal a szeme körül.
– Megőrültetek? Félóránként
felkeltem a hülye üzeneteitekre! – förmedt Dávidra. – Hol van Zsolti?
Zsolti késett, ugyanis elaludt.
Biztos kimerítette az éjszakai üzenetküldözgetés, ami szerintük olyan vicces,
az osztálytársaink szerint meg egyáltalán nem. Kiderült, hogy Kingán és Ricsin
kívül még Andris és Robi is kapott üzeneteket („Kövesd a fehér nyulat”, „Déjà
Vu”, meg ilyesmiket), és Jacques telefonja is egész éjjel csipogott, óra előtt
megmutatta nekem, olyanokat írtak neki, mint „Zsák, alszol már?”, „Zsák, aludj
még egy petit”.
Suli után a szokottnál is
lassabban sétáltunk haza Virággal, mert a dombon felfelé vánszorogva kicsit
sántikáltam
– Nem értem, Cortez csak akkor
beszél velem, ha a suliról vagy az irodalomról van szó – panaszkodtam, Virág
pedig türelmesen hallgatott.
– Biztos azért, mert ez a
közös bennetek.
– Hogy suliba járunk? – csodálkoztam.
Ha ennyi a közös köztem és Cortez között, az rég rossz.
– Aha. Hát miről másról
tudnátok beszélni?
– Hát ő miről beszél
másokkal? – kérdeztem vissza.
– Deszkázásról. Zenéről.
Deszkás zenéről…
– Aha.
Ezen elgondolkoztam. Ahhoz, hogy
Cortezzel többet tudjak beszélni, képben kéne lennem azokkal a dolgokkal,
amiket ő szeret. Akkor lenne közös témánk, és tudnánk másról is beszélni, mint
az irodalom bukás. Nagyszerű.
Mire délután hatra átjött, már el
is terveztem az egészet. Másfél óra normál korrepetálás után (verselemzés,
rövidített kötelező olvasása) rákérdeztem, hogy mióta gördeszkázik. A kérdésem
meglepte, de azért válaszolt, olyanokat, mint pl. gyerekkora óta deszkázik,
nemrég tanult meg két új, „átkozottul nehéz” trükköt, meg nem is tudom, csak
úgy mesélt ezekről a dolgokról. Huszonhét perccel tovább maradt, mint szokott,
úgyhogy Virágnak igaza van. Ha van közös témánk, akkor simán tudunk beszélgetni.
Éppen ezért, miután Cortez elment, és anyuékkal leültünk vacsorázni (párolt
zöldségek natúr csirkemellel), számukra és számomra is megdöbbentő kijelentést
tettem.
– Öhm – böktem bele a villám
egy gombába, mire ők felnéztek –, tudom, hogy korai, de a karácsonyi ajándékról…
– Tudjuk – vágott közbe anyu,
és sokat sejtetően összemosolygott apuval. – A képes enciklopédiasorozat, ami
decemberben jelenik meg. Már mi is láttuk a plakátot.
– Ó! – bólintottam. – Ó,
igen, az nagyon klassz. De én kicsit másra gondoltam.
Anyu és apu őszintén érdeklődve
néztek, úgyhogy kiböktem. –Azt hiszem, gördeszkát szeretnék.
– Mit? – néztek össze, mintha
csak rosszul hallották volna.
Na ja. Ilyen drasztikus váltást
illik időben közölni, azt hiszem, november vége felé még nem késtem le, hogy
meg tudják szokni a gondolatot.
Cortez: 5/5 – ha gördeszkázni
fogok, akkor majd felfigyel rám, együtt mehetnénk deszkázni, elesnénk, én
sírnék, ő kiröhögne. De jó lenne!
Bokám: 5/3 – alakul, bár néha
belenyilall, olyankor könnyezek,
de egyébként jól van.
Anne Shirley: 5/5* – én
vagyok Anne, Cortez pedig Gilbert Blythe. J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése