Tegnap este elalvás előtt
elhatároztam, hogy a mai napom nem lesz pocsék. Na, ebből semmi nem lett,
ugyanis ennél pocsékabb napom még nem is volt! Úgy kezdődött, hogy reggel
felébredtem. Belenéztem a tükörbe, és a tegnapi homlokviszketésem mára értelmet
nyert! Egy akkora pukli volt rajta, hogy nem is hittem el. Anyu reggel még
otthon volt, úgyhogy volt szerencséje találkozni az „őrült, toporzékoló,
hisztis, elvetemült, kezelhetetlen” lányával. Vagyis velem.
– Mi ez? – hajoltam közel
anyuhoz, hogy jól szemügyre vegye. Na, nem mintha nem lehetne a holdról is látni.
– Reni, ez csak egy sima
pattanás. Kamasz vagy, ez abszolút normális!
Pislogás nélkül meredtem rá, majd
a tükörre. Nem. Nem!
– Ez nem sima pattanás! – állapítottam
meg, jól megnyomva a hangsúlyt a „simán”.
Tudom, hogy mi az a pattanás. Az
kicsi, undorító, visszataszító, de nem ezen van a hangsúly, hanem a „kicsin”.
Az enyém az nem ilyen. Nagy, pukli és piros. Hiába próbáltam szétgyilkolni,
semmit nem értem el vele, csak annyit hogy körülötte is kivörösödött.
– Én így nem megyek iskolába
– jelentettem ki egyszerűen.
– Ne butáskodj, Reni, alig
látszik!
Én meg csak egyre hajtogattam,
hogy ilyen fejjel sehová nem megyek! Anyu próbált pár alternatívát kitalálni,
mint például lealapozta az arcom az alapozójával. Ez igazán klassz volt, úgy
néztem ki, mintha a Bahamákról jöttem volna vissza. Tegnap óta. Na, akkor
lemostuk az egészet, megpróbáltunk egy másik színt, de még mindig sötét volt a
sápadt őszi arcszínemhez. Közben Virág már kint várt, apu inkább beengedte egy „krízishelyzet
van, még nem indulunk” köszöntéssel.
– Fúú – nézett Virág a
homlokomra. – Nyugi, nekem is volt már. Sőt, most is van. Egyszerűen fésüld az
arcodba a hajad. Úgy nem látszik – bólogatott a hajfüggönyén keresztül.
– Kicsit furán néznének rám,
nem? – kérdeztem totál elkeseredetten.
– Rám sem néznek furán – vonta
meg a vállát. Na jó, ez így nem teljesen igaz, de nem akartam kiábrándítani.
– Megvan! Vágjunk frufrut! – jutott
hirtelen eszembe. Na, anyu erről hallani sem akart.
Teljesen tanácstalanul ácsorogtunk
a fürdőszobámban, ráadásul késésben voltunk. Végül feltettem egy sapkát, és
reméltem, hogy rajtam maradhat egész nap. Hát, ilyen reggelt sem kívánok
senkinek!
A suli előtt már senki nem
ácsorgott, csak Arnold sétált komótosan a bejárat felé, ebből sejtettük, hogy
legalább öt perce becsengettek.
Kardos már javában tartotta az
órát, amikor beestünk.
– Elnézést – slisszoltam a
helyemre.
– Örülök, hogy Neményi jó
hatással van rátok – gúnyolódott Kardos, majd kihúzta naplóból a hiányzást, és
folytatta az órát. Illetve folytatta volna, de megakadt a szeme rajtam. – Reni,
levennéd a sapkád?
Jaj, ne. Cortez mögöttem ül,
szóval levezettem magamban, hogy ha minden becsengetéskor leveszem,
kicsengetéskor pedig felveszem, akkor talán nem látja meg. Talán. Nagy nehezen
levettem a kötött sapim, amitől a hajam szállni kezdett, úgyhogy egész
irodalmon elfoglaltam magam azzal, hogy vagy a homlokomat takartam, vagy a
hajam lapítgattam. Rémes.
Délután anyu jó hírekkel várt,
bejelentett kozmetikushoz péntek délutánra, plusz vett egy állítólag szuper
krémet, amitől nem leszek ragyás. Szuper.
A homlokom: 5/1 – tragikus.
Egyszerűen tragikus. Remélem, segít a csodakrém, mert nem bírok ki még egy
napot kötött sapkában. L
Cortez: 5/1 – azt hiszem, múlt
hét csütörtökön beszéltünk utoljára, akkor is csak verset elemeztünk. Ez miért
van?LLL
Vacsora: 5/1 – olyan rémes
kedvem van, hogy nem tudom mi volt az, de megettem. L
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése